Van egy nevelt fiam, aki nemsokára be tölti a 10. évét. Az édesanyját elvesztette, mikor a kistesóját megszülte, az édesapja 2 évesen elhagyta, így egy mostohaapát kapott, aki saját fiaként szereti (az édesanyja volt párja, aki mellett feln?tt).Én amikor megismertem, akkor volt 7 éves, és még mindig bekakilt, nekem sikerült a helyes írányba terelnem és leszoktattam róla. Valami történt, megint elkezdte. Nemsokára (kb. 2 hét múlva) szülni fogok, és megint elkezdte. Tudja nagyon jól, hogy mennyire er?s vagyok, és hogy nem lesz semmi probléma. Amivel nagyon tisztában van. Tudja, hogy haza fogunk menni a kistesóval. (Ebben nem is kételkedik, mert már várja.) Ebben szeretnék segítséget kérni.
Fél a trauma megismétl?dését?l
Kedves Cseki!
Nevelt fia nagyon nagy szorongást élhet át ebben a helyzetben, mikor ismétl?dhet a traumája. Bár ésszel tudja, hogy valószín?leg nem fog most is tragédia történni, mégis ott van a lehet?sége, és mivel ? már egyszer járt úgy, hogy elvesztett egy számára fontos embert, sokkal er?sebb a szorongása. Ha a köznyelvet idézem, akkor “majd’ besz@r a félelemt?l”. Ezt a szorongást valószín?leg feler?síti, hogy ilyenkor újra átéli a veszteségét. Bár nem derült ki, hogy mennyire foglalkoztak a traumával akkoriban, mikor történt, vagy hogy mennyit beszélgetnek az anyukájáról, apukájáról, de valószín?leg van még benne a témából, ha tünettel jelzi, hogy nincs jól. Érdemes lehet pszichológus segítségét kérni, hogy a történet több komponensét is fel tudja dolgozni a kisfiú.
Amit tehetnek, hogy megért?ek vele, és minden esetben, ahol csak lehet, a biztonságérzetét növeljék. A kistesó mellett nehéz lesz, hiszen a gondozás miatt természetes, hogy kevesebb az id?, kevesebb testi kontaktusra van lehet?ség. Ezt ? valószín?leg er?sebb elutasításnak fogja megélni, így érdemes külön figyelmet szentelni rá, vele is kettesben id?t tölteni, és jobban az igényeire figyelni. Mintha egy kicsit kisebb életkorú lenne, mint valójában. A tünete is ezt sugallja. De emellett a pszichológussal való munka is szükséges lehet, hogy mélyebben, átfogóbban dolgozza át, zárja le a korábbi traumáit.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
