Van egy 4 éves és egy 2,5 éves fiam. A nagyobbik szeptemberben kezdte el az ovit. Előtte Magyarországon éltünk, most Romániában (Salontán), de olyan helyen, ahol a lakosok többsége magyar. Ovi előtt a nagyobbik fiam rendes, szófogadó gyerek volt, nem volt rá panasz. Mióta oviba került, visszaszájal, grimaszokat vág, az oviban a második hónapban jelezték, hogy néha megütötte egy társát vagy megharapta, de ez elmúlt. Itthon viszont nem változott.... Mostanában vettük észre, hogy ha szereplés van, akkor mindenáron haza akar jönni, nem akar ott lenni... de ha nem vagyunk ott, akkor az óvónénikkel szépen elsétál az utcán is, nincs panasz rá. Attól félek, hogy kiközösítik, mert akármikor kérdezem, hogy mi volt az oviban, azt mondja, jó volt, mosolyog is, de többet nem nagyon mond. Előfordul, hogy látom, egyedül játszik. Az óvónő szerint az is okozhatja, hogy 3 kislány van az ő korából (vegyes csoportba jár), néha szokott velük főzőcskézni. Az a baj,hogy itt kint nincs úgy ismeretség, hogy legyen kis barátja délután. Segítségét előre is köszönöm.

Kedves Anyuka!

A nagyobb környezetváltozások kisebb-nagyobb zökkenőket okozhatnak a gyerekek életében, pláne, ha az egybeesik mondjuk az óvodakezdéssel. Az is gyakori, hogy a közösségben nincs különösebb panasz, otthon viszont minden feszültséget szabadon kieresztenek. Ebben az életkorban a szerepléseken tapasztalt zűrzavaros érzések sem adnak okot aggodalomra. Úgy tűnik az óvónők nem látják a benti helyzetet aggasztónak, esetleg kérhetne tőlük fogadóórát, hogy átbeszélhessék, milyennek látják fia helyzetét a csoportban.

Amit az otthoni térfélen tenni lehetne a beilleszkedés megkönnyítésére, az éppen az, amit levele végén említ: segíteni lehetne az ismeretségek, barátságok elmélyítését. Ebben az életkorban egy-egy zsúr vagy csak pár gyerek meghívása délutáni együttjátszásra nagyot dobhat az óvodán belüli kapcsolatokon. Nem utolsósorban lehetőséget ad a szülőknek is az ismerkedésre, felnőtt kapcsolatok alakítására.

Üdvözlettel – Kiss Kinga