Félek, hogy kinevetnek

15 éves vagyok, eddigi életem során semmi olyan nagy trauma nem ért igazából. Két problémám van. Az egyik az alvás. Nincsenek rémálmaim, viszont nagyon keveset tudok aludni. Mire elalszom, már nagyon kés? van, pedig hulla fáradt vagyok. És még így is, 4-4:30 között folyton felriadok, visszaaludni nem tudok. Ezt már kezdem megszokni, hónapok óta így megy, mégis tudom, hogy ez nem normális. A másik: nagyon tudok stresszelni, az órákon ha felszólít a tanár, úgy érzem, elájulok, a kezem csupa izzadság lesz, és nem merek
megszólalni, mert félek, hogy hülyeséget mondok, és ki leszek nevetve. Tudom, hogy ki kell zárni azokat az embereket, akik nem fontosak, de régen is adtam mások véleményére, és ez ellen nem nagyon tudok mit csinálni. Egy mondhatni igaz barátom van, a többi osztálytársammal szinte szóba se állok. Néha megvágom a kezem, de úgy állítom be, mintha véletlen baleset történt volna. Anyukám pár hete felvetette a pszichológus keresését, de én csúnyán elutasítottam. A testemmel sem vagyok valami elégedett, dagadtnak látom magam, pedig a szüleim szerint ez nem igaz. Köszönöm el?re is a segítséget !

Kedves Zsófi!

Örülök,hogy megkerestél, úgy látom, akkor mégiscsak szeretnél segítséget kérni - csak valahogy anyukádtól nem tudtad elfogadni azt, hogy pszichológushoz forduljatok. Én is abban foglak meger?síteni, hogy érdemes lenne együtt elmennetek! Mert a tüneteid jellege és mértéke arra utal, hogy sok feszültség, szorongás van benned, amiket egyedül nem tudsz feloldani. Abban az életszakaszban, amiben most vagy, valamennyire mindenki fokozottan a külvilág visszajelzései alapján ítéli meg magát - ez természetes, hiszen fontos megtanulnunk, hogy a környezetünk jelzéseit is figyelembe vegyük egy reális alapokon nyugvó önértékelés kialakításához. De ha ez a folyamat túl stresszessé válik, akkor kell a küls? segítség az okok megtalálásához, és a változtatáshoz. Szerintem nagyon jó jel, hogy a szüleid figyelnek rád, észrevették, hogy baj van, és tenni szeretnének valamit. ?k maguk is többet tehetnének érted, ha egy pszichológustól ebben iránymutatást kapnának. Els? körben lehet, hogy az is segítene, ha vele, vagy egy olyan feln?ttel beszélgetnél, akiben megbízol, aki elfogad - aki még emlékszik, milyen nehéz volt kamasznak lenni, de tud kapaszkodókat is nyújtani. Nem szégyen, ha egyedül nem megy!

Üdvözlettel

Simon Sarolta