18 éves lány vagyok, most fogok egyetemre menni. Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy félek a korai haláltól. Körülbelül 2 éve tart ez. Bemagyaráztam magamnak, hogy én korán fogok meghalni. Ez azóta kezd?dött, amióta egyszer álmodtam egy számmal. A 27-sel, és amikor reggel felkeltem, azon gondolkodtam, hogy vajon mi lesz majd ekkor, és bemagyaráztam, hogy ekkor fogok meghalni. És azóta ez a szám mindenhol ott van, mindig ezt a számot veszem észre. Mostanra már nem foglalkozom ezzel a számmal, már csak az érzés van, hogy korán meghalok. Pedig boldog vagyok, van egy 1,5 éves kapcsolatom, a szüleim elváltak ugyan, de nagyon jó a kapcsolatunk. 3 éves koromban volt egy autóbalesetem, amiben meghalt a nagymamám. Nem mindenre emlékszem, de néha felvillannak emlékek. Fél éve halt meg a nagypapám is. Lehet, hogy ezek miatt van? Nem szeretnék meghalni, én csak el szeretném felejteni ezt a gondolatot. Mindig azzal nyugtatom magam, hogy csak beképzelem, mert már túl sokat gondoltam erre. Általában akkor jut ez eszembe, amikor unatkozom. Vannak napok, amikor kétszer, de vannak napok, amikor majdnem minden 10 percben. Ezen hogyan lehetne segíteni? Pszichológushoz kéne mennem?
Félek a korai haláltól
Kedves Haniszl!
Ha ennyire foglalkoztatja a kérdés, és a hétköznapokat is megnehezíti, akkor mindenféleképpen érdemes lehet elmenni egy pszichológushoz, terápián dolgozni a kérdéssel. A haláltól alapvet?en mindannyian félünk, és foglalkoztat minket. A szorongás túlzottá, vagy a hétköznapokat blokkolóvá tud válni, ha valamilyen más életeseményhez kapcsolódik. Valószín?leg a nagymamája és a nagypapája elvesztése is beindította ezeket a gondolatokat. A szám és az álom már csak egy racionlaizálása a bizonytalan félelemnek, hogy tulajdonképpen - meg is tapasztalta - bármikor történhet tragédia. Ha mélyebben, a valódi félelemmel tudna kicsit irányítottan foglalkozni, akkor vélhet?en a számnak és az álomnak a jelent?sége is háttérbe tud szorulni. F?leg, ha van is mibe kapaszkodni, és a kézzel fogható, hétköznapi élete örömmel és megelégedettséggel tölti el. Nyugodtan keressen fel egy szakembert, és dolgozzák fel együtt a félelmeket, hogy zavartalan lehessen a hétköznap.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
