Kedves Andrea!
25 éves házasok vagyunk, eddig kisebb összezördülésekt?l eltekintve egészen szépen éltünk. Egy éve külföldön dolgozom, havi váltásban, ápolóként. Márciusban, amikor hazajöttem, a lányom mondta, hogy szerinte megcsal a párom. El?ször tagadott, de végül beismerte, hogy telefonok, és sms-ek voltak köztük. Nem kevés, de nem történt semmi köztük. Ezt el is hiszem. A borzasztó az, hogy azóta féltékeny vagyok, és nem tudok szabadulni a gondolattól. Félek, hogy megmérgezem a kapcsolatunkat, amit már nagyon szépen alakítottunk. Tegnapel?tt egy kollégan?jének a lányának telefonon segített számítógépet beállítani és közben mondta neki, hogy kicsim. Na ett?l teljesen kiborultam. Szóvá is tettem, de ezen meg ? borult ki és nagyon összevesztünk. Nagyon szeretjük egymást, de nem tudom eldönteni, hogy mit tegyek. Mert én nem tudok úgy élni, hogy állandóan ez jár a fejemben. Vagy
jobb lenne, ha kilépnék a kapcsolatból, bár kicsit belehalnék, de el?bb-utóbb talpraállnék. Mit tehetnék azért, hogy megváltozzanak az érzéseim?
Hálásan köszönöm a válaszát.
Tisztelettel:Tünde
Féltékeny vagyok
Kedves Tünde!
Tudom, hogy sokat várattam a válasszal, de csak közhelyek jutottak eszembe.
Ha megtörténik az, hogy a párja „elcsábul”, akkor a féltékeny gondolatok jogosnak t?nnek számomra, és el kell telnie egy kis id?nek, amíg újra bízni fog benne. És addig minden apró gyanús jelre le fog csapni, még ha teljesen ártatlan helyzetek is. Ezt a párjának is meg kell értenie.
De nézzen magába! Ha azt érzi, hogy szereti ezt az embert, akkor túl lesznek ezen a válságon is – mert bizonyára voltak már nehéz helyzeteik, ha nem is ilyen jelleg?ek. 25 év kapcsolat után általában az életközépi válsággal, az öregedést?l való félelem miatt beindul a vágy férfiakban és n?kben is (ezt hangsúlyozni szeretném), hogy szeretnének még valami újat, mozgalmasat átélni, szeretnék, ha valaki rajongana értük. Lássuk be, egy hosszú kapcsolatban sokszor a megszokások m?ködnek. Ha sikerül megbocsátania, és elfogadnia, hogy „emberb?l vagyunk” és mindenki hibázhat, akkor talán könnyebb arra is odafigyelnie, hogy hogyan tudnak a kapcsolatukba élményeket csempészni. Mert a soraiból azt olvasom ki, hogy megéri.
Üdvözlettel: Majoros Andrea
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
