Féltékeny vagyok a halott feleségére

Több mint egy éve járok a barátommal, akinek 3,5 éve meghalt a felesége leukémiában. Jól megvagyunk, szeretem ?t és ? is szeret engem, de meg vagyok rekedve a kapcsolatunkban. Mégpedig az a problémám, hogy nem tudom, hogy is kezeljem a volt feleségét. ? nagyon szerette ?t, de elvesztette, és most újra szerelmes lett belém, de én nem érzem mindig, hogy szeret vagy rám figyel, mégpedig a felesége miatt. Fáj, mikor olyan csodálattal mesél róla, és ilyenkor én úgy érzem, félreteszem a kapcsolatunkat és mint egy barát, úgy hallgatom, amit mesél. Próbálom elfogadni, hogy ? volt és szerette a lányt, én is kedveltem volna, ha ismertem volna, de azt hiszem, féltékeny vagyok rá. Féltékeny vagyok arra, amilyen helyet ? elfoglalt a barátom életében, és fáj, hogy nem én voltam neki sok mindenben az els?... err?l ? semmit sem tud... És ezek miatt én sok dolgot nem tudok megosztani vele. Félek attól, hogy ?t jobban szereti, mint egem. Vagy ha ? élne, akkor is belém lenne szerelmes? Így egyszer?en nem tudok teljesen boldog lenni... szeretném ezeket neki is elmondani, ugyanakkor rettegek, hogy elvesztem ?t. És az volna a kérdésem, hogy hogyan tudnék ezen túllépni? Jól feldolgozni, hogy nem én vagyok az els? neki? Hogy ne legyek féltékeny a volt feleségére és ne fájjon, mikor róla mesél? Szeretnék erre megoldást találni, és a legjobban szeretni, de amíg ezt nem tudom jól kezelni, nem megy...

Kedves Lana!

Igazán szép és szívbemarkoló történet az Önöké. Mi minden van az Önök szerelmének, kapcsolatának hátterében! Nem csoda, ha nehezen igazodik (igazodnak) el benne, és sok-sok ellentétesnek t?n? érzelmet él(nek) át… Induljunk ki abból, hogy az Ön párja egyszer már választott párt, elkötelez?dött, de a sors idejekorán elragadta mell?le szeretett feleségét. Nem mindennapi veszteség ez, amit ? mégis egészséges lelkülettel, szerencsésen átvészelt, megdolgozott. Túl is lépve rajta pedig ismét a saját jöv?je felé fordult, és megérve egy új párkapcsolatra, Önt választotta. Az élet márpedig élni akar, az ?benne lév? szeretet keresett, és engedett is a szívéhez egy új, a való életben is jelen lév? társat. Milyen csoda ez!

Persze, az elvesztett fontos személy is tovább él a szívében. Emléke meg is szépül, önkéntelenül – és újjáéled, ahogy az Ön párja újra szerelmes lesz, és hasonló gyengéd érzelmek töltik el a szívét, mint amit az elvesztett kedvessel élt át. Mindez olyan természetes! Mint ahogy mindaz a féltékenység, kétség, amit Ön megél. Szabad. Szabad egyszerre szeretni a párját: mint feln?tt n?, ?t választotta. Csodálatos, hogy barátként fordul felé, és elfogadja a múlt történeteit. A legújabb kutatások szerint a sikeres elkötelezett párkapcsolat egyik alapja a pár mély, ?szinte barátsága – ne szégyellje, ha így is tud viszonyulni a partnere felé, s?t, legyen rá büszke!

Az Önben él? gyermek azonban félhet is, hogy vajon megfelel-e neki eléggé, lehet féltékeny egy megfoghatatlan, utolérhetetlen árnyra, még haragudhat is rá. Akarhatja a biztonságot jelent? szeretett ember múltját, jelenét, jöv?jét egészen. Ez is nagyon rendben van!

F?leg, ha err?l is ?szintén tud beszélni a párjának. S ha ? is ilyen éretten és elfogadóan tud viszonyulni, és tudja értékelni az Ön nemes küzdelmét, el fog csitulni Önben a versenyszellem. Így együtt mind jobban rátalálhatnak majd a jelen, és a közös jöv? valódi szépségeire. Ne feledje, mekkora el?nyb?l indul: Ön "nyert" – itt él a párja mellett. Engedje hát meg saját magának, hogy „átvegye” a nyereményt!

Üdvözlettel

Simon Sarolta