Járok pszichológushoz már 4 éve - eleinte szorongásos, szociális fóbiával, az utóbbi 4-5 hónapban félelemérzet, pánikzavar is kialakult. Relatíve oktalanul jártam mindenféle kivizsgálásokra, attól tartva, hogy valami komoly bajom van, bár tüneteim is voltak, illetve 3 egymás utáni napon voltam SBO-n, ebb?l az els? alkalommal bent tartottak viszonylag alacsony káliumszint (2.9 mmol) miatt, ezen kívül minden vizsgálat negatív lett. Ezeket mellékesen írtam csak le, a lényeg az egészben, hogy vannak dolgok, amiket nem mertem még elmondani senkinek sem, mivel féltem, hogy bolondnak néznek, így tartok t?le, hogy félrediagnosztizáltak - sorolom:
- enyhén agreszív gondolatsorok (veszekedés egy családtaggal, ismer?ssel),
- zavart gondolkodás (elkezdek gondolkodni valamin, félbeszakítja egy másik gondolatsor),
- mikor valakivel beszélek, sokszor mintha agyilag ott se lennék, de ha megkérdezné valaki, min gondolkoztam, nem tudnám megmondani,
- mostanában (utóbbi 1 hónap) néha ijeszt? memóriakieséseim voltak, teljesen meg voltam gy?z?dve közelmúlt dolgokról, és ijeszt? csalódás ért.
Amiket már elmondtam a pszichológusnak:
- ingadozó hangulat
- motiváció hiánya
- emberek között nem az adott helyzetekre, hanem saját magamra, viselkedésemre koncentrálok
- nincsenek céljaim
- negatív hozzáállás
- állandó fáradtság
- alvászavar
- remegés
- tarkó-, hát- és derékfájdalom
- izomrángások.
Eddig szorongást, szociális fóbiát és pánikzavart diagnosztizáltak - ha most hozzáteszem a még nem említett tüneteket, akkor is helytálló a diagnózis?
"Féltem, hogy bolondnak néznek"
Kedves Uram!
A kérdésem az, hogy egy négy éve tartó pszichoterápiás kapcsolatba miért nem fér bele, hogy ?szintén elmondja, mit érez? Azt írja, nem akarta, hogy bolondnak nézzék. Bizonyára van arról tapasztalata, hogy a pszichológusa nem bolond-nem bolond dimenzióban diagnosztizál. Azonban, ha nem ?szinte vele, az egyrészt a kezelést hátráltatja, a sikerét kockáztatja. Másrészt felmerül a kérdés, hogy mit jelent Önnek a bizalom.
Mit várna attól, ha meger?síteném vagy megcáfolnám azt a diagnózist, amit a kezel?je kell? információ hiányában állított fel? Ha a terapeuta nincs tisztában azzal, hogy mi alapján diagnosztizál, akkor valóban el?fordulhat téves diagnózis - az Ön hibájából.
Azt javaslom, hogy beszéljen ?szintén a terapeutájával, és nyugodtan ossza meg vele a félelmeit, azt, hogy miért nem merte neki elmondani, mit él át a mindennapokban. Ez talán egy másik fontos “tünet”, ami segít a diagnózisban.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
