Én 49 vagyok, a férjem 55, a szeret? 69. Mindenki által példás, irigyelt családi életünk volt, gyermekeink 30 és 26 évesek. Soha nem voltak veszekedések, nagyon jó kapcsolatunk volt anyóssal, apóssal. Mint kiderült, a férjem kb. 12 éve csal különböz? n?kkel, de most ebbe az asszonyba beleszeretett. Látom, hogy komoly lelki válságban van. 2001 óta vannak potenciaproblémái, azóta a szex szinte csakis az urológus által felírt tablettákkal m?ködik. A férjem azt hozta fel indoknak, hogy nagyon elhíztam, ezért kezdett el más n?k után járni - bár az egyik szeret?je jóval súlyosabb volt, mint én annak idején. Valamennyi asszony jóval id?sebb volt nála. Most ott tartunk, hogy egy hét alatt eldönti, melyikünket választja. É nagyon szeretem a férjem, nem is tudom nélküle az életemet elképzelni. 32 éve arra esküdtem, hogy holtomiglan-holtáiglan, én ehhez mindig is tartottam magamat. Nekem ? volt az egyetlen férfi az életemben. Kérem adjon tanácsot, mit tegyek? Nagyon kétségbe vagyok esve.
A férjem beleszeretett egy másik n?be
Kedves Edebede!
Nagyon nehéz teher, amit most visel. Sokszor a várakozás terhe nehezebb, mint magával a helyzettel történ? szembesülés, ami levelem megérkezéséig lehet, hogy már meg is történik. Nem ír arról, hogy az évek óta tartó megcsalásokról Ön tudott-e, vagy minden egyszerre zuhant teherként Önre, de az érezhet?, hogy minden áron a kapcsolat megtartásáért küzdene. Viszont egy kapcsolathoz két ember kell, és ha a férje nem szeretné folytatni a kapcsolatot, akkor nem tud mit tenni. Hosszú önismereti munka vezethet odáig, hogy megértse, hogy jutott idáig a kapcsolatuk. Ha a férje is a folytatás mellett dönt, akkor ez egy közös munka lehet, amiben a párterápia nagyon sokat tud segíteni. Mindett?l függetlenül szomorúan olvastam, hogy sokévnyi megalázó megjegyzés, folyamatos megcsalás mellett élte az életét, és nem derül ki számomra, hogy az egykori esküjén kívül mi motiválja a kapcsolat megtartását, folytatását, már amennyiben ezt kapcsolatnak lehet nevezni.
Érdemes lehet átgondolni, hogy valójában mire vágyik, még b?ven élete virágában a további évtizedeit hogyan szeretné leélni, és ebben hogyan tud/nem tud partner lenni a férje.
Sok er?t kívánok Önnek,
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
