Folyamatosan megalázom magam, annyira ragaszkodom hozzá

Kedves Attila! 45 éves egyedülálló n? vagyok. Hosszú évek óta párkapcsolat nélkül. Tavaly nyáron a munkahelyemen megismerkedtem egy nálam 12 évvel fiatalabb sráccal. Jókat beszélgettünk, aztán több is lett ebb?l a beszélgetésb?l az ? kezdeményezésére. ? szexkapcsolatot akart el?ször csak, amit egyik?nk sem tudott igazából kezelni. Mert már érzelmek is kialakultak mindeközben, f?ként részemr?l. Aztán elmondása szerint nála is kés?bb. De mindig azt éreztem, hogy én szeretem jobban és én ragaszkodom jobban hozzá. Ki voltam és vagyok éhezve a szeretetre és az odafigyelésre, és t?le ezt megkaptam, amíg együtt voltunk. ? szeretne gyereket, én nem,  itt eltérnek a jöv?beli terveink, éppen ezért mindig
volt egy kis feszültség ebben az egészben. Ne csak társamnak tekintettem ?t, hanem lelki társamnak is, nagyon jókat beszélgettünk mindenr?l. Hat hónap külszolgálaton volt, mivel katona, mellette maradtam, lelkileg támogattam, pedig mivel itt maradtam egyedül, szakítani akartam vele többször, de nem engedte, mert fontos lettem az életében, ezt mondta.
Kitartottam mellette, megvártam, most jött haza februárban, és örültünk egymásnak nagyon. Egyik alkalommal felajánlottam neki, hogy költözzön hozzám, erre azt felelte, hogy az esze kerekedett felül a szívén, és szakítsunk. Akkor engedtem, menj, ha így döntöttél. De én azóta többször kerestem, folyamatosan megalázom magam, annyira ragaszkodom hozzá, holott az eszemmel én is tudom, hogy más céljai vannak az életben, mint nekem. Nagyon nehéz. Egyébként ?t is megviseli, mert nagyon rossz alvó, azóta még inkább nem alszik, amióta kimondta a szakítást, és pszichológushoz jár. Tehát tudom, hogy sokat jelentettem neki, de valahogy nem tudja helyén kezelni a dolgokat ? sem, persze én sem. A szakítás ráért volna szerintem, ha már érzelmileg nem köt?dünk annyira egymáshoz. Könnyebben elengedtük volna egymást. Most vasárnapra megbeszéltük, hogy megbeszéljük a dolgokat, de már ebben sem vagyok biztos, hogy jól teszem e? ? amióta kimondta a szakítás tényét, megállta, hogy nem keres, nem ír rám. Id?sebb létemre én érzem magam butábbnak, amiért keresem és ragaszkodom hozzá. Tanácsot szeretnék kérni, hogy könnyebben le tudjam zárni ezt az egészet. Beszéljek még vele, vagy hagyjam,  bármennyire is fáj? Mert most úgy érzem, csak addig kellettem neki, amíg az érdekei ezt kívánták, hogy kihasznált. Köszönöm el?re is a választ.

Kedves Kérdez?!

El?ször is: a magam részér?l nem gondolom úgy, hogy a szakítást addig kell halogatni, amíg a kapcsolat teljesen széthull, és érzelmileg kih?l. Már csak azért sem, mert ez a folyamat olyan indulatokat korbácsolhat fel, amelyek még inkább megnehezítik a döntést és az elengedést. Az elengedés – még ha utólag fájdalmat is okoz, – sokkal könnyebb addig, amíg a kölcsönös tisztelet és bizalom megvan a felek között. Az elhidegülés, a bizalmatlanság, a vádaskodás újabb, igaz, negatív el?jel? kötelékeket hoz létre, amely eltépése sokkal több szenvedést hordoz, mint „békében elválni”.

Úgy gondolom, hogy ha az életr?l és a párkapcsolatról alkotott elképzelésük, terveik nagyon eltérnek egymástól, és már mindketten hoztak egy döntést, azt érdemes tiszteletben tartani. Ehhez hozzátartozik az is, hogy hagyjuk, amint az id? gyógyítja a sebeket. Morbid hasonlat, de a koporsót sem ássuk ki és nyitjuk fel újra és újra csak azért, hogy megbizonyosodjunk a halálban.

Egyszer azt írja, megalázza magát, másszor azt, hogy a férfi kihasználta. Miközben úgy vélekedik, hogy érzelmileg mindent megkapott t?le, amire szüksége volt. Ebben az esetben nem értem, hol van a kihasználás. Amikor a gyermekvállalás szóba jött, a volt barátja nyíltan közölte, hogy ? más állásponton van. Ez sem kihasználás. Sokkal inkább érzem úgy, hogy a kihasználás, amir?l Ön ír, csupán egy ürügy arra, hogy újra felbolygassa a történteket, és megpróbáljon újabb (ahogy korábban jeleztem, negatív) köteléket kialakítani. Így azonban valóban megalázza önmagát.

Ha kés?bb visszatekint, hogyan szeretné látni önmagát? Úgy, mint aki emelt fejjel, feln?tt emberként lépett ki a kapcsolatból, vagy kihasznált, megalázott n?ként?
Ezt Ön dönti el.

Üdvözlettel:
Herceg Attila