Hirdetés

Furcsa dolgai vannak...

Az alábbiak mennyire normálisak egy kisgyereknél, illetve kell-e aggódni, hogy valami gond van a fejl?désével? A következ? három dolog történt meg, kett? már régebben. Alsós, hétéves korában nem vett bugyogót a szoknya alá, mert azt hitte, az alá nem kell, hisz ott a harisnya. A tesiórán tornadresszben voltak, és ? a betonra pisilt, mert állítása szerint nem tudta, hogy ez
probléma, azt gondolta, ez olyan, mint a fürd?ruhában a vízbe pisilni. A harmadik eset mostanában, 9 éves korában történt. Új lakásba költöztünk, és bemutattuk a vendégeknek. ? felült a fürd?szobai vécére, de nem szólt. Amikor kinyitották a szoba ajtaját a vendégek, mondta, hogy nyugodtan nézzék meg a szobát attól, hogy ? a vécén ül. Elmondása szerint nem tudta, hogy az embereket ez zavarhatja...


 

Kedves Rita!

Egy kisgyereknek adott kultúra viselkedési normáit meg kell tanulnia – és többnyire igen összetett követelményrendszerr?l van szó! Rengeteg minden, ami a feln?tt számára már magától értet?dik, és természetesen illeszkedik más elvárások kontextusába, a gyermek számára meglep? újdonság, amit külön er?feszítés, tudatos odafigyelés árán kell a megfelel? formában rögzíteni. A dolgok, helyzetek különleges látásmódja olykor megmosolyogtatóan, máskor bosszantóan jelenik meg a gyerekeknél (de feln?tteknél is!), s?t, van, hogy pont ez adhat okot büszkeségre is, hiszen a kreativitásnak, újításnak is ez az alapja.

A tanulás folyamata egyszerre több csatornán zajlik, ezek közül csak egyik a szül?i nevelés (bár az érzékeny, következetes szül?i hozzáállás nagyon fontos). Másik jelent?s forrás a mintakövetés: a gyerekek éles szemmel megfigyelik a körülöttük történ? eseményeket, a feln?ttek viselkedését, és folyamatosan elméleteket gyártanak arról, hogy ki mit mikor, miért tesz. Mi, miért fontos vagy el?rébb való, mint más dolgok? Igyekeznek szabályszer?ségeket felfedezni, és azokat alkalmazni – majd várják a hatást! Hiszen éheznek a visszajelzésre, az elismerésre, az ebben megnyilvánuló szeretetre – azoktól, akikt?l létük függ. Illetve: tudásszomjuk, fejl?dési késztetésük, a világ birtokbavételének vágya bennük határtalan. Minden szül?nek ismer?s lehet a kisgyermek „miért?”-id?szaka, ami próbára teszi a feln?tt világ türelmét, de tudását, gondolkodási hajlandóságát is!

Kedves perceket szerezhetnek a családban azzal, ha az Ön által felsorolt helyzetekre „brainstorming” jelleggel, társasjáték-szer?en igyekeznek minél több magyarázatot adni. Ezúton felfedezhetik, hogy sokszor mennyire esetleges egy-egy szociális helyzet „helyes megoldása” - hogy mennyire igaza lehetett a maga módján a gyermekének a választott viselkedésével.

Szóval: sokat kell együtt lenni, egymásra nyitottan, örömmel, közös tevékenységgel. Megtanulni a gyermekt?l a végtelen kíváncsiságot, és alkalmat adni neki arra, hogy megtanulhassa azokat a szabályokat, amik a boldogulását szolgálják.

Üdvözlettel

Simon Sarolta

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.