10 éve vagyok együtt a párommal, amib?l már 5 éve össze is költöztünk. Nagyon boldogok voltunk, de id?vel furcsa jelekre lettem figyelmes. El?ször is, a telefonszámomat nem mentette el, mióta új telefonja van - kb. fél éve. Majd egyik este, mikor elaludt, akkor vettem észre, hogy sms-t kapott az "Életem" nev? személyt?l. Sok vitánk van mostanság emiatt is. Mindig azt mondja, hogy nincs közöttük semmi, de mikor csúnyábban összeveszünk, akkor mindig azt vágja a fejemhez, hogy az Életemet szereti és hogy minden van köztük. Sokszor telefonálnak is, de akkor legalább 30 perces, de volt már 3 órás beszélgetés is. Ilyenkor távol megy t?lem, vagy bezárkózik valahova. Annyira megromlott a kapcsolatunk, hogy egyre agresszívabban viselkedik velem. De többször mondja közben (mikor épp nem bánt a szavaival és egyéb), hogy nagyon szeret. Ölelget és csókol. Ma leültünk beszélgetni, hogy rossz irányba tart a kapcsolatunk. Mondta, hogy szeret, de nagyon sok mindent hiányol a kapcsolatunkból és bel?lem is. Ilyen pl. a szexualitás és a n?iesség. Végül azzal zártuk le a beszélgetést, hogy nem tudjuk, mi legyen. Nem akarjuk egymást bántani - de nem tudnánk meglenni egymás nélkül.
Furcsa jelek
Kedves Kérdez?!
Véleményem szerint els?sorban önmagával kellene „leülnie beszélgetni”, és feltenni a kérdést, valójában mire van szüksége. Állandó megaláztatásra, bántalmazásra, a széls?ségek között hullámzó érzelmekre? Ugyanis azáltal, hogy azt állítja, nem tudnának meglenni egymás nélkül, éppen azt er?síti meg, hogy szüksége van a fentiekre.
Tényleg fontos Önnek az, hogy az életét egy olyan férfi mellett élje le, aki nem tekint Önre n?ként, nem közeledik szexuálisan? Vegye észre, hogy ez a férfi csupán azért van Önnel, hogy a saját gyávaságát kiélhesse valakin! Elvégre milyen szóval lehet jellemezni valakit, aki nem vállal fel egy 10 éves kapcsolatot, sérteget, agresszívan viselkedik, majd ha éppen a kazetta másik oldalát teszi be, akkor öleli, csókolja, és azt állítja, hogy szereti? Szerintem a „gyáva” a legfinomabb kifejezés, amit rá lehet húzni.
Ön egy feln?tt, egészséges n?, aki érdemes a szeretetre, a megbecsülésre, a harmonikus érzelmi és szexuális életre. Ett?l csupán egyvalaki foszthatja meg Önt: ez azonban nem a párja, hanem saját maga. Dönthet úgy, hogy vele marad, és vállalja, hogy csupán megaláztatás jut Önnek osztályrészül – ebben az esetben azonban nem a másikat hibáztathatja, csakis saját magát.
A tét a saját sorsa.
Üdvözlettel:
Herceg Attila
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
