"Futsz el?le, fut utánad, futsz utána, fut el?led"

Körülbelül egy éve kezdtem el beszélgetni egy n?vel (? 29 éves, én 26), akit már régebb óta ismerek. Elmondása szerint már több éve "kiszemelt magának", tetszettem neki. Pár hónap
beszélgetés és találkozgatások után összejöttünk. Nagyon jól éreztem magam vele, és ? is ugyanezt mondta rólam. Mikor elutazott pár napra és utána találkoztunk, szinte a nyakamba ugrott, és ahogy átölelt... ahhoz foghatót még soha nem éreztem. Ölelésén keresztül éreztem, mennyire hiányoztam neki, mennyire szeret. Mindketten dolgoztunk, munka mellett sportoltunk, és ezek miatt hétköznap ritkábban, de hétvégén mindig találkoztunk. Id?közben neki új munkahelye lett, és ekkor kezdtem azt érezni, hogy kezd egyre zárkózottabb lenni. Megviselte a változás: munkahelyváltás, barátn?k hiánya (elköltöztek a városból). Mondta is, hogy nehezen viseli a változásokat.

Négy hónap után sokként ért, mikor közölte, hogy nem szeretné tovább folytatni velem. Nyilván tudni akartam, mi ennek az oka, hisz úgy éreztem, én mindent megtettem ezért a kapcsolatért, kett?nkért. Azt mondta, nem velem van a baj, érzelmileg nagyon maga alatt van, és nem tudja nekem megadni mindazt a tör?dést, szeretetet, amit én adok neki, nem érdemlem meg, hogy így bánjon velem. Ezt arra is értette, hogy nagyon hangulatember. Értetlenül álltam az egész el?tt, mert én úgy gondolom, ha az egyik fél nehéz id?szakon megy keresztül, akkor a másik ott van mellette, hogy mindenben támogassa, segitse ?t. Ott lettem volna, ha hagyta volna. Elmondta, hogy senki nem volt ennyire figyelmes, kedves vele, mint
én. Elmondása szerint a szex se volt senkivel olyan jó, mint velem. Az el?z? párja elhanyagolta, nem tör?dött vele kell?en. Lehet, hogy az én ?szinte szeretetemt?l megijedt és ezért zárkózott magába?! Megkérdeztem t?le, hogy mit érzett a kapcsolat legelején irántam, és erre az volt a válasz, hogy kezdett szerelmes lenni. Persze érdekelt, nemcsak egy fellángolás volt-e részér?l, de erre nemleges választ adott. Azt mondta, próbálja magát összeszedni lelkileg, és miután ez sikerült, én leszek az els?, akire férfiként fog gondolni. Ez tavaly történt, és azóta is beszélünk mindennap, szoktunk találkozni is.

Érzem, hogy hiányzik neki a közelségem, ezt ? maga is mondta. Fontos nekem, és úgy érzem, én is az vagyok neki, de továbbra sem tudom, hogy akkor mire vár, miért nem akar velem lenni. Abban biztos vagyok, hogy nem egy másik férfi van a dologban. A kapcsolat elején én tartózkodó voltam, ? volt a kezdemenyez?, és úgy érzem, amíg úgymond elérhetetlen voltam számára, addig voltam igazán vonzó, aztán már kevésbé. Elmondása szerint érez még irántam, nem vagyok közömbös számára. "Futsz el?le, fut utánad, futsz utána, fut el?led"?! Teljesen tanácstalan vagyok, nem tudom, mit kellene tennem.

Kedves Pál!

Gyakran le szoktam írni, hogy egy párkapcsolati krízist megérteni néhány sor és csupán az egyik fél beszámolója alapján szinte lehetetlen vállalkozás. Éppen ezek miatt csupán feltételezésekbe tudok bocsátkozni.

Az is lehet egy teória, amit Ön is említ, miszerint ha a korábbi párja elhanyagolta ?t, ezzel szemben Ön igyekezett mindent megadni, ez összezavarta a hölgyet. Annyival mennék tovább ebben a gondolatmenetben, hogy a barátn?i „elt?nését” értékelhette úgy is, mintha nem lenne méltó arra, hogy bárki is kitartson mellette. Ez magyarázattal szolgálna arra, miért vádolja önmagát. Ebben az esetben gondolkodhat úgy, hogy ha nem tartja méltónak önmagát mások társaságára, akkor elutasítja az Ön közelségét, s a kapcsolatból való kilépéssel önigazolást keres.

Persze az érzelmeket nem lehet meger?szakolni, ezt ? is minden bizonnyal érzi. Ezért nem idegenkedik a társaságától, és ezért fogalmaz úgy, hogy egyáltalán nem közömbös számára. Véleményem szerint nem az a valódi probléma, hogy a hölgy nem tudja Önnek megadni a kölcsönös tör?dést, hanem inkább az, hogy nem tudja azt elfogadni. Önként zárja el maga el?l ennek a lehet?ségét. Ugyanakkor a fentiek nem azt jelentik, hogy ha mindezt elmondja a hölgynek, akkor varázsütésre megváltozik minden, és mint a mesében, boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Ha mindezzel szembesítené a lányt, azzal olyan terhet zúdítana a nyakára, ami alatt még inkább összeroskadna. Sokkal inkább érdemes lépésr?l lépésre haladni, és megértetni vele, hogy a szeretet és a tör?dés nem ellenszolgáltatás, nem azért jár, mert valami különleges dolgot kell tenni érte.

Üdvözlettel:
Herceg Attila