Kedves Simon Sarolta!
Problémám igencsak összetett. Párom el?z? kapcsolatából van egy 9 éves lánygyermek. 3 éve vagyunk együtt párommal, született egy közös gyermekünk is, aki féléves. A kapcsolat a gyerekkel és a volt párral, valamint annak új férjével teljesen normális volt, míg nálunk meg nem született a baba. Bíróságra nem került a 9 éves gyermek elhelyezése, mert jó volt a kapcsolat, gyakorlatilag annál a szül?nél volt, akinél épp kedve tartotta. Pár hónapja az anya kifordult önmagából, ellenünk hangolta a 9 éves kislányt, az ügy odáig fajult, hogy már a 6 hónapos kislányomat kell féltenem a nagyobb gyermekt?l. Rémtörténeteket mesél neki, a halálról és szexualitásról beszél (már most) neki, lop t?lünk és a boltból is. Több ízben tett kísérletet arra, hogy veszélybe sodorja a kislányomat.
Az anya nemtör?döm és felénk nyilvánított negatív viselkedése, valamint pénzéhsége miatt bíróságra került az ügy, ahol a gyermek elhelyezését megállapították heti 3 nálunk töltött napban, illetve a szünetek felezésében. Kérdésem az lenne, hogy mi az a mód/lehet?ség, amivel jó nevelést érhetek el a másik lánynál. Úgy gondolom, ez a nálunk kötelez?en töltend? id? pont kevés arra, hogy az általunk elvárt és követett pozitív mintát átvegye, hiszen édesanyja egy sokkal egyszer?bb
utat kínál számára, és a gyermek is tudja, hogy 'hamar szabadul' a kötöttségeinkb?l. Mindenféle általam ismert büntetési és jutalmazási rendszeren túl vagyunk (pl. pozitív viselkedési formák dicsérettel, figyelemmel való jutalmazása/figyelemmegvonás, elbeszélgetés, türelem, stb.), a kislány közli, hogy én ne merjek parancsolgatni, mert nem vagyok az anyja. Párom pedig a munkából kifolyólag ritkán van itthon, és bennem kételkedik, mert nem hiszi, hogy az ? lánya így merne viselkedni velem. A gyermek pedig természetesen ösztönösen húz az egyszer?bb út felé. Köszönöm válaszát!
Kedves ?rl?d? Pár, Mostohaanya, Édesanya!
Hadd legyek olyan lényegretör? (szigorú?), hogy fontosnak tartott mondatokat kiemelek a leveléb?l; az így hangsúlyozott kimondott, illetve általam ezek mögött feltételezett gondolataira, helyzetre adott válaszaim remélhet?leg segítenek továbblendülni.
Mostohalánya elhelyezésének ügye minden bizonnyal nem a bíróság elé "került", hanem valaki azt beadta. A sejtetéséb?l úgy t?nik, ez az Ön párja lehetett, ? tehát a felperes. A bíróság el?tt - sajnos, illetve szubjektíve legalábbis - nyertesek és vesztesek vannak, és harc. Ez ritkán hoz ki a magát áldozatnak érz? félb?l érett reakciókat... Ilyesmi történhetett nevelt lánya édesanyjával is. Akit láthatóan már az is megviselt, amikor volt párja új asszonnyal alapított új családot, az ? gyermekének "új anyát" választott... az ? történetüket, fájdalmaikat, sértettségüket, rég volt közös örömeiket, szül?i együttm?ködésüket itt most nem látjuk. Ahogy azt sem, hogy hogyan beszélt az említett témákról a gyermekével (amely témák bármilyen életkorban terítékre kerülhetnek, a gyermek korának, érdekl?désének megfelel? mértékben és formában), vagy milyen oka lehet a "pénzéhségre". Egyáltalán hogy kerülhet olyan helyzetbe a gyerek, hogy Önökt?l lopni tudjon?!
A kislány elhelyezése és láthatása két külön dolog, gondolom, a láthatást szabályozta a bíróság a leírt módon (az elhelyezés, azaz a törvényes képviselet pedig vagy közös, vagy valamelyik szül?félnél történt).
Nehéz ügy, ha a párja pont ebben a kiélezett id?szakban nem tud eleget itthon lenni; és nagy baj, ha kettejük között nincs meg az a lojalitás, hogy a legfontosabbakban egyet tudjanak érteni, egymást er?síteni, közös álláspontot képviselni. Ugyanis ezt a helyzetet csak így lehet hosszabb távon egyenesbe hozni!
Egyrészt: amíg ez a kislány magához képest az iskolában jól teljesít, és örömet lel kapcsolatokban, tevékenységekben, addig az édesanyja feltételezhet?en nem veszélyezteti az ? testi, lelki fejl?dését. Következésképpen lehet ? most a "rossz" ebben a történetben, de az is lehet, hogy az Ön állásponját érdemes felülvizsgálni, és egyrészt a szükséges minimumra csökkenteni a találkozásaikat, másrészt az együttm?ködés pozitív oldalait meglátni, er?síteni.
Másrészt: ennek a kislánynak valóban nem Ön az anyja, és valóban nem "parancsolgathat" neki. (Az ? szemszögéb?l Ön tehát lehet a "gonosz mostoha"...) Ideális helyzetben tulajdonképpen az lenne a javallott, hogy Ön egyáltalán ne is próbálja ?t nevelni, hanem ezt hagyja az édesapjára! Ez ugyanis az ? dolga, s?t, a kapcsolattartás is az ? kötelessége a gyermek felé.
Ugyanakkor a felsorolt nevelési módszereit ne adja fel! Az, hogy egyel?re hatástalannak látszanak, nem jelenti azt, hogy ezek hosszabb távon sem hozzák meg gyümölcsüket!
Ez az asszony sokat veszített, és sok fájdalma van. Ön használhatja arra az övénél jóval kedvez?bb helyzetét (pl. együtt él férjével, gyermeke apjával), hogy tisztábban látásával, következetességével, ahol érdemes, a konfliktusokba nem belemenve segíti rendez?dni ezt az igencsak összetett problémát.
Beszélgessen sokat a férjével, hogy ki-ki hogyan éli meg ezt a helyzetet, és hogyan tudnának (még) jobban összefogni. Olvasson Grimm-meséket, és rácsodálkozhat, mennyi ?si er? mozgatja ilyen élethelyzetben a háttérben a szálakat... sokszor nem a konkrét személy, hanem a ráoszott szerep dolgozik - kívánom, hogy a rombolást építésbe sikerüljön fordítaniuk.
Üdvözlettel
Simon Sarolta
