Van egy 5 éves és egy 2 éves kisfiam. Nem tudom ?ket délben elaltatni. Nem tudom, mi lehet a baj. Már az els?szülöttem altatásával is rengeteget szenvedtem, egyéves korában is. Én lefekszem velük délben, én álmos vagyok, el tudnék aludni szinte rögtön. ?k nem. Nem hagynak, a kicsi mászkál rajtam, nevetteti a nagyot, aki még szót is fogadna. De a kétévesem sem fogad szót. Kérem, hogy feküdjön le, de nem teszi. Én fogom, leteszem a párnájára fekve a gyereket, de ? felpattan és bukfencezik, ugrál rajtam.
Jön a bölcsi. Ott déli 12-kor aludni kell. Kb. két hete dolgozom, így fél hétkor kelniük kell. A bölcsiben el is alszik, de itthon nem! A nagy 5 éves, ?k az óviban 13.30-kor fekszenek le. Itthon se akar hamarabb. A nyár kegyetlen volt. Az 5 évesemnek feje a tányérban volt, olyan álmos volt, mégis közölte: "Azért se alszok." Egyre többet vagyok velük agresszív e probléma miatt. Egyszer?en kiborít. Nekem kellene az a déli csend. Akár egy kicsit aludni, olvasni, legyantázni, kakást kidörzsölni, levegyszerezni a fürd?t-konyhát. penészöl?zni stb. Egyre többet azt látom, hogy nekem lenne erre a csendre szükségem. Nem tudom, miért nem alszanak. Más gyerek alszik. Következetesen ebéd után teszem le aludni. Érdekes, hogy ha csak egy gyerek van itthon, akkor könnyebb. Úgy a kicsi is aludt, hogy a nagy oviban volt. De ha ketten együtt voltak, a kicsi a felbujtó. Egyszer?en nem fogad szót. Feldühít. Ha délel?tt lent vagyok velük, akkor se akar lefeküdni. Kés?n altatom és átfordulna? Honnan látom, hogy mikor álmos és mikor fordul át?
Gyerekeim altatásával küzdök
Kedves Kérdez?!
Az alvás kiegyensúlyozására szükség van az életükben, mert - ahogy Ön is említette -, a kialvatlanság sok negatív tünettel jár: a stresszel szembeni alkalmazkodás nehezebb, irritábilisabbá, türelmetlenebbé, feszültebbé válik. Emellett a gyerekeknek is szükségük van az alvásra. Abban azonban jelent?sen eltérnek, hogy az adott életkorban mennyi az alvásigényük. A nehézség egyik oka az, hogy a két gyerek eltér? életciklusban van, máshogy reagálnak az elalvásra is, és más a ritmusuk. Így els? lépésként azt érdemes végigondolni, hogy hogyan lehet a két gyerek tempóját és szokását összehangolni, akár úgy, hogy kicsit változtatva az ideális, vagy hétköznapi/óvodai rutinon. Kisebbik fia fél 2-re valószín?leg már annyira fáradt, hogy nem tud elaludni, a nagytestvér viszont délben még kukorékolna. Tapasztalja ki, hogy mennyi id?eltolás az, amikor még a kisebbik jobban alszik. A nagytesó lehet, hogy már egyedül is elvan egy kicsit. Ha elszeparáltan, saját anya-id?t is kapnak, akkor motiváltabbak lehetnek. Az elején a kicsit altatja, a nagyobbik egyedül van, utána az alvó kistesó mellett a nagyobbikkal tud kettesben lenni. Persze egy ideális helyzet nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, így a kisebb változások, kisebb sikerek észrevétele fontos, illetve a kitartás.
A leírásából kiderült, hogy az óvodában mindketten könnyen elalszanak, és mivel az esti alvásra nem panaszkodott, feltételezésem szerint az esték is jobban m?ködnek, mint a délután. Ez alapján elmondható, hogy mindkett?jüknek megvan a képessége arra, hogy elaludjanak. Csak azt kell megismerni, hogy a délutáni elalvásnak mi a rituáléja. Gondolja végig, hogy este milyen lépések szoktak jönni egymás után, milyen az altatás folyamata. Ezekb?l a délutáni alváshoz is használjon fel minél többet. Ha van lehet?ség utánakérdezni, hogy az óvodában hogyan m?ködik, és mi válik be egyik vagy másik gyermekénél, akkor azokat is érdemes bevonni az otthoniba.
Sok szül? küzd azzal, hogy délután, vagy akár este elaltassa a gyermekét, f?leg a korai id?szakban, akár 3-4 éves korig, aztán az óvoda vége fele, amikor egyre kisebb alvási igénye van a gyerekeknek. Beszélgessen nyugodtan más anyukákkal, hogy megtapasztalja, nincs egyedül ezzel a problémával. Anyaközösség, sorstársak támogatása nagy er?t tud adni olyankor, amikor minimális id? van a pihenésre, egyedüllétre. Amíg a délutáni alvás ennyire esetleges, érdemes máskor találni én-id?t, feltölt?dési lehet?séget. Ez segítség lesz a feszültebb helyzet elviselésére.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
