A gyerekek kiközösítették, a szül?k eltiltották t?le a gyerekeket

A kisfiam 7 éves. Az óvodában nem jött ki a gyerekekkel. Mindig azok után a gyerekek után ment, akikkel 1 perc alatt konfliktusa volt. Sokat hisztizett, dühöngott, kiabált. Most kezdte az iskolát. Egész nyáron err?l beszélgettünk, hogy nem szabad így viselkedni. Nyári táborba is beírattam, de ott is kerülte a gyerekeket, inkább magában volt vagy a feln?ttek között. Pszichológusnál jártunk, aki nem talált semmilyen problémát egyénileg. Elkezd?dött az iskola, és minden folytatódik tovább. A tanár nénikkel tiszteletlen, folyamatosan keresi a konfliktusokat, ordít. Otthon ilyen probléma nincs. Ha velünk van, tisztelettel viselkedik a feln?ttekkel. Igen ritkán hisztizik. Ha dühös, elkezd ugyan mérgeskedni, de dühöngésig nem fajul. Amire rájöttem, hogy sokat hazudik, ami szintén nem tudom, honnan jön. Verekszik az iskolában, nem tud barátkozni.  Soha semmiért nem ? a hibás, mindig mást okol. Naponta rengeteget beszélgetünk. Filmet nem néz, csak mesét, de azt is meghatározott ideig. Ha ügyes, napi 1 óra tabletet engedünk neki. Ha büntetésb?l nem nézhet tv-t vagy nem játszhat, elfogadja és letölti a büntetést, de ugyanúgy folytatja tovább másnap a
rosszalkodást. Már nem tudom, mitév? legyek. Kértem iskolapszichológus segítségét, pszichiáterhez kértem id?pontot, de addig sem szeretnék tétlenül ülni. A gyerekek kiközösítették, a szül?k eltiltották t?le a gyerekeket. Ez szörny? érzés. Boldog gyerekkort szeretnék a gyermekemnek. Kérem, segítsenek!

Kedves Édesanya!

Nagyon érthet? a tehetetlenség-érzése, kétségbeesése a gyermekével kapcsolatban tapasztalt nehézségek miatt. Szül?ként borzasztó nehéz azt megélni, ha olyan helyzetben adódik probléma a gyermekkel, amelyre közvetlen ráhatással nem bír - ilyen a kortárs-, illetve különösen az intézményi közeg. Párhuzamot vélek felfedezni az Ön, illetve gyermeke élménye között: valószín?leg ? is beszorítva, kiszolgáltatottnak érzi magát, csak egy kicsit másképpen: ? saját maga nem tud mit kezdeni a kortárs csoportjaival, ebben van elakadva valamiért.

Arról ír, hogy "rengeteget beszélgetnek" otthon, például arról, hogy "nem szabad így viselkedni", illetve hogy büntetéssel, illetve jutalmazással próbálják formálni a viselkedését. Vajon ki az, aki megérti, megpróbálja megérteni ezt a gyermeket? (Aki igazán meghallja ?t, anélkül, hogy ordítania kellene...?) Hogyan próbálnak "mögé látni" a felszíni viselkedéses jegyeknek - hiszen a lényeg ott lakozik. Mi az, ami kiváltja gyermekénél a hisztit, dühöngést, kiabálást? Hiszen ha látszólag a "semmib?l" pattannak is ki ezek a kitörések, társas helyzetben születnek, tehát valamilyen kapcsolati esemény megel?zi. Ezeket a mintázatokat lenne érdemes megfigyelniük, így biztosan közelebb jutnak a megfejtéshez. A "beszélgetés" vajon mit takar: egyfajta (akár jószándékú) kikérdezést, okítást - vagy szabad teret ad a gyermek megnyilatkozásainak is?

Az a benyomásom támadt, hogy az otthoni, er?sebben gátolt, szabályozott viselkedés a családi közegen kívül "bosszulja meg magát", ott "kidühöngheti" magát. Illetve: nagyon más egy kortárs közeg, ahol sok hasonló korú gyerekhez kell alkalmazkodni, figyelmet és tör?dést kivívni - valamiért a kisfiuknak különösen sok odafigyelésre van szüksége a feln?ttek részér?l. A hazugság is figyelmeztet? jel: vajon miért van szüksége arra, hogy hazudjon? Milyen jelleg? információkat torzít? Ezt a jelenséget is fontos lenne ítélkezésmentesen, finoman, a gyermek élményvilágát szem el?tt tartva kibontani.

Végül: biztosan adódnak helyzetek, társaságok, események, amikor a felsorolt problémák nem jelentkeznek, pedig akár meg is jelenhetnének. Érdemes ezeket er?síteni, nagyobb teret adni - hiszen a sok "nem" és "tiltás" helyett ez az az irány, amerre haladni szeretnének (Ön, és a gyermek is).

Remélem, hasznos adalékokkal szolgáltam a továbbgondolkodáshoz. Az iskolapszichológus bevonását remek ötletnek tartom, és bizonyára a pszichiáter is tud majd értékes szempontokkal szolgálni a helyzet feltárásához, javításához.

Üdvözlettel

Simon Sarolta