Hirdetés

A gyermekek és a gyász

Édesanyám március 19-én elhunyt. Kislányom 9, kisfiam 7 éves. Úgy gondolom, a gyerekek ösztönösen tudják, hogy nekik mi a jó, ezért szeretném rájuk bízni a döntést, hogy eljöjjenek-e a temetésre. Kislányom bizonytalan még. Ha esetleg nem lesz ott a szertartáson, nem lesz neki kés?bb következménye, amiért nem kísérte el az utolsó útjára? A másik kérdésem: nyitott koporsós temetés lesz. Ha valamelyik gyermekem meg szeretné nézni még egyszer, akkor jól döntök-e, ha megengedem neki? Azt tudom, hogy én 6 éves voltam, amikor a papám meghalt, és az egyetlen dolog, amit a mai napig sajnálok, hogy a temetésén nem engedték, hogy megnézzem még egyszer, utoljára. Válaszát el?re is köszönöm!


Kedves Lea!

?szinte részvétem édesanyja halála miatt. A temetésen már nyilván túl vannak, és biztos vagyok benne, hogy úgy alakította a gyerekek ottlétét vagy távollétét, ahogy azt a gyerekek igénye és saját érzései alapján legjobbnak ítélte.

A gyerekek temetésen való részvétele olyan téma, ami nagyon jól leképzi a halállal, búcsúval, gyásszal kapcsolatos viszonyunkat. Én úgy látom, akkor emészthet? leginkább a gyerekek számára halandóságunk általában szorongáskelt? ténye és a szeretett személyek elvesztése, ha a következ? tényez?k adottak:

?            Nem a konkrét veszteség az els? olyan esemény, melynek kapcsán a gyerek a halál lehet?ségével vagy bekövetkeztével találkozik. Vagyis könnyebb el?ször egy távoli ismer?s vagy egy háziállat halála révén szembesülni a végességgel, véglegességgel, ezekre a korábbi tapasztalatokra lehet aztán hivatkozni egy érzelmileg terheltebb helyzetben.

?            Adott egy integrált világkép, mely már az aktuális haláleset el?tt értelmezési keretet kínált a család számára élet és halál dolgaiban – így a szeretett személy elvesztésekor rendelkezésre állnak azok a mondatok, melyek kapaszkodót jelenthetnek a gyerekek számára. Sajnos az az érzésem, feln?tt emberek sokszor sikeresen megússzák, hogy bármit is gondoljanak életr?l-halálról, és a konkrét veszteség amúgy is megterhel? id?szakában jobb híján olyan magyarázat-töredékeket kínálnak gyermekeik számára, melyek sehogy sem ágyazódnak be korábbi életfilozófiájukba. Ezzel viszont sajnos hiteltelenné teszik magukat, és egyedül hagyják gyermeküket az amúgy is szorongáskelt? id?szakban.

?            Nincs tabusítva sem a halál ténye, sem a feln?tt családtagok fájdalma – vagyis az érintett gyerekek beszélhetnek, kérdezhetnek, megtapasztalhatják a szül?k veszteséggel kapcsolatos érzéseit, és maguk is kifejezhetik érzéseiket. Sokszor pont a gyerekek védelmében hajlamos a teljes feln?tt környezet asszisztálni a hallgatáshoz, figyelemeltereléshez, bagatellizáláshoz – ez azonban ismét a hitelesség hiánya miatt zavart kelt a gyerekekben és fokozza szorongásukat.

?            Az is segít, ha rendelkezésre áll olyan, gyerek által ismert és szeretett feln?tt, aki a gyász pillanataiban érzelmileg nem annyira érintett, és aki a gyerek igényeire odafigyelve támasza tud lenni ebben a nehéz id?szakban. A temetésen való részvételt is megkönnyíti, ha a veszteségben kevésbé érintett másik szül? vagy közeli rokon érzelmileg és fizikailag is a gyerekek mellett tud lenni.

?            Végezetül a hátramaradottak számára mindig segíti a gyászfolyamatot a közös emlékezés. Ebbe természetesen a gyerekeket is be kell vonni! Egyrészt mert a fényképek nézegetése, a történetek felidézése, a múltba tekintés segíti számukra a halál véglegességének elfogadását, másrészt pedig éppen ezek a közös emlékek képezik majd személyes identitásuk gerincét.

Kedves Lea! Gyerekeinek most hiteles érzésekre, sok melegségre, közös emlékézésre van szükségük. Biztos vagyok benne, hogy Ön mindezeket képes megadni nekik.

Sok er?t kívánok ehhez – Kiss Kinga

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.