Tisztelt Szakért?! A problémám az lenne, hogy egy gyermekotthonban dolgozom, ahova behoztak egy 14 éves kisfiút pár héttel ezel?tt. A gyermek súlyosan viselkedészavaros, a feln?tteknek nem adja meg a tiszteletet, csúnyán beszél, verekedik, fenyeget?zik. Parancsolni nem lehet neki. Próbáltam szépen beszélni vele, majd csúnyán, és most ott tartok, átnézek rajta. Egyszer?en nem tudom kezelni és nem tudom, mi lenne a megoldás. Kérem, segítsen nekem. Pár hónap múlva elviszik speciális otthonba, de addig? Rajta kívül még 10 gyermekre kell figyelni, és sajnos 11 gyermekre jut csak egy felügyel?. Egy példa a gyermek viselkedésére: tegnap engedély nélkül kiment az udvarra, szépen szóltam neki, hogy jöjjön be, de nem jött, ellenben mindenféle csúnya szóval illetett engem. Egy ideig szépen hívtam, majd letettem róla, aztán magától bejött kés?bb káromkodva, elszidott mindennek. A társait is ellenem fordítja, cukkolja ?ket, hogy toljanak ki velem, ne fogadjanak szót stb. Állandóan ? akar a középpontban lenni, nem érdekli, ha ehhez az kell, rosszat tegyen. Ugyanezen a napon, mikor engedély nélkül kiment az udvarra, elvette az egyik 3 éves társától a játékát, kértem, adja vissza (szép szóval), de ? csak szitkozódott, mindenféle csúnya, undorító szót mondott rám, aztán sajnos engem is kihozott a sodromból és sajnos rákiabáltam, csúnyát mondtam én is rá, erre megfenyegetett életveszélyesen, és már ott tartok, félek t?le. Hogyan fegyelmezzem, hogyan beszéljek vele, milyen módszert alkalmazzak addig, amíg nem viszik el? Minden gyermeknek az otthonban megvan a saját kis élettörténete, problémája, és velük is nehéz, de ez az egy gyermek mindent elront, amit a többi gyermekkel már felépítettünk. Persze most már magamat is féltem, mert mi van, ha tényleg rám támad? Segítségét és válaszát el?re is nagyon köszönöm. Üdvözlettel, Kata
Gyermekotthoni viselkedésprobléma
Kedves Kata!
Sajnos a gyermekotthonokba kerül? gyerekeknek sokszor igen nehéz el?történetük van – az érintett gyerekét talán Ön is ismeri. Túlélési stratégiáik legtöbbször nem azonosak a rendezett családokban él? gyerekek megküzdési módjaival. Az agresszió, pökhendiség, ellenállás könnyen lehet, hogy mintaként is jelen volt a családban, vagy hányattatott életútja valamely fázisában, a kamaszok egy része pedig jobb híján amúgy is így igyekszik visszenyerni a kontrollt az általa nem uralható életesemények sodrában.
Azt javaslom, hogy a munkahelyi esetmegbeszélésen (nyugtasson meg, ugye van ilyen?) mindenképpen beszéljék át ennek a fiúnak az ügyét, próbáljanak meg közösen stratégiát alkotni, hogyan lehetne konstruktívabb irányba tolni jelenlétét a hátalev? hónapokra, hogyan lehet azt az élményt megadni neki, hogy hasznos és értékes tagja a csapatnak. Ebben szerintem segít, ha nemcsak a rendbontót látják benne, hanem azt a gyereket is, aki igazán nem önként kérte, hogy ilyen sors jusson neki.
Üdvözlettel – Kiss Kinga
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
