15 éve ismerkedtem meg párommal, akivel 6-7 éven át felh?tlen kapcsolatban éltem, szinte 24/24 módban, mivel együtt is dolgoztunk. Aztán kezdtem észrevenni, hogy egyre többször vásárol vagy hoz haza olyan dolgokat, amikre igazán nincs is szükség. Sajnos a szüleinél már láttam, hogy halmozódnak a tárgyak, amikt?l nem akarnak/tudnak szabadulni. Rengeteg alkalommal próbáltam elmagyarázni páromnak, hogy ez nem vezet jóra, mert ellehetetleníti az életteret, élhetetlenné teszi az otthonunkat. Nem sikerült meggy?znöm, több helyiség takaríthatatlan, t?zveszélyes, és használhatatlan lett a ház egy része (ösvényen lehet csak járni és zsúfolásig minden szekrény). 2014-ben született egy lányunk, aki szintén ebbe n? bele, több ezer kacat, játék, csecsebecse, ruha, cip? veszi körül, ajándékok rendszeresen, alkalom nélkül... Kértem páromat, hogy változtassunk, mert a gyermek szempontjából sem egészséges ez az állapot. Nekem már két alkalommal depressziót is okozott, amib?l nagy nehezen kimásztam, de ? nem ismeri (f)el a betegségét és nem látja a kockázatait sem. 7 éve nem dolgozik, csak alkalmanként, egyre ingerültebb, nem lehet vele értelmesen beszélgetni, sok mindenért engem hibáztat, eltapos, mint egy csikket, pedig korábban tudtam rá hatni. Voltunk egy pszichológusnál együtt, de sajnos nem vezetett eredményre... Mit tehetnék?
Gy?jtögetés
Kedves Tibor!
A túlzott vásárlás, gy?jtögetés sokféle betegség tünete lehet, de fontos az is, hogy párja szülei hasonló körülmények között élnek. A gyermekkori megoldásminták nagyon er?sek, ha valami baj van velünk, ezek vannak kéznél. Ha az életünk örömtelen, megoldhatatlan problémákkal szembesülünk, akkor leginkább örömökre vágyunk. A vásárlás, a gy?jtögetés örömszerz? tevékenység. Általában akkor jelent problémát, ha az örömszerzésnek nincs más módja, ha a korábbi, boldogságot eredményez? tevékenységek már nem eredményesek. Jó ötlet volt, hogy együtt mentek pszichológushoz. Kérdés, hogy miért volt eredménytelen. Lehetett eltér? motivációjuk, nem akartak egyformán segítséget kapni, nem bíztak eléggé a szakemberben, és persze az is el?fordulhat, hogy a pszichológus nem találta meg Önökkel a hangot. Továbbra is ez lehetne eredményes, ha tényleg mindketten hisznek ebben a lehet?ségben, ha bíznak abban, hogy kapcsolatuk javulhat, visszatalálhatnak korábbi, mély, intim érzéseikhez. Lehetséges kimenetel persze az is lehet, hogy lezárják a kapcsolatukat. Mivel a depresszió ott ólálkodik a kapcsolatuk körül, érdemes lenne olyan pszichoterapeutát, párterapeutát keresni, akinek pszichiátriai végzettsége és tapasztalata is van.
üdvözlettel
bárdos kata
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
