Kisfiam 5 éves, középs? csoportos, érzelmi zavart állapítottak meg nála. Jár fejlesztésekre, logopédia, mozgásfejlesztés. Vannak nála hullám völgyek. Egyik nap jól viselkedik, másik nap mindenkivel kötözködik. Az óvodában rendszeresen külön van ültetve, mondván, hogy zavarja a többit. A foglalkozásokba nem vonják be, mert állítólag nem bírják. Sokszor jön úgy haza az oviból, hogy nem szeret járni. Tény és való, hogy babakora óta rendkívül mozgékony, és kötelez? dolgokkal nehezen lehet lekötni a figyelmét, viszont amit szeret, azt
csinálja (barkácsolni). Próbáljuk fegyelmezni, büntetni, ha netán úgy viselkedik, olykor hangosan is. Van egy 3 éves húga, akire rendkívül irigy, de nem mindig, tudja nagyon szeretni is. Az lenne a kérdésem, mivel tudnám segíteni azt, hogy jobban érezze magát, hogy ne érezze azt, hogy ? nem fontos, hogy részt vegyen a foglalkoztatásban. Sok érzelmi változás is érte, tavaly különmentünk az édesapjával, de nem sokáig, és én is meg az édesapja is 3 m?szakban dolgozunk. Ha csak vele foglalkozunk, nincs vele semmi baj. Odafigyel, lehet vele játszani is. De pl. társasjátékra vagy kártyajátékokra nehezen bírjuk rávenni. Min kellene változtatnunk, hogy jobb legyen neki, mert ez a mi hibánk is, de az óvón?ké is, hiszen napi 8 órát tölt az oviban, és nem tudom elhinni, hogy nem bírják fegyelmezni. Már gondoltam arra is, hogy valami foglalkozásra elhordani, amiben jól tudna szerepelni, pl úszás, vagy lovaglás, esetleg táncolni.
Ha csak vele foglalkozunk, nincs vele semmi baj
Kedves Édesanya!
Azzal kezdte a kérdést, hogy kisfiánál érzelmi zavar van megállapítva, és sok fejlesztést fel is sorolt, amire jár, de nem látom köztük a pszichológiai terápiát. Márpedig a diagnózis a pszichéjére vonatkozik. A felsorolt nehézségek szinte mindegyike közhet? a diagnózishoz, amib?l arra következtetek, hogy nagyon is kellene biztosítani az Önök számára a terápiát. Hivatalosan ez a szül?k segítését is jelenti, mivel a másmilyen gyerekeknél másmilyen nevelés válik be. Ezért lehetséges, hogy az óvón?k sem tudnak mit kezdeni vele. Persze azért ?k bevonhatják az óvodapszichológust, aki segítene nekik kisfiuk bevonásában, hogy jobban együtt tudjanak m?ködni. Ha vannak olyan kapcsolatban velük, akkor felvetném nekik, hogy kérjenek segítséget, de Önöknek is jó kezd? lépés lehet, hogy megtalálják, kit?l tudnak segítséget kapni. Nem derült ki, hogy a diagnózist ki állította ki, de ha gyermekkórház, akkor azzal kaphatnak SNI besorolást, és az alapján kérhetnek hivatalos segítséget. Ha kisfiukra ez a zavar jellemz?, akkor azt jelenti, hogy jó, ha folyamatosan van egy segítségük, aki id?r?l id?re, mikor nehezebb id?szak van, segít megérteni, hogy mi történik, és együtt megtalálják a legjobb módot a gyermekükkel való együttm?ködésre. Szóval több összetev?s a történet, de mindenféleképpen személyes pszichológiai segítség lesz hatékony. Az óvodapszichológus a közösségbe illeszkedés és az óvón?k felé, az egyéni terápia kisfiuknak, a szül?tréning, vagy folyamatos pszichológiai konzultáció pedig Önöknek, szül?knek. A helyileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal vegyék fel a kapcsolatot, vagy a gyermekjóléti szolgálat is irányt tud mutatni, f?leg, ha kapcsolatban állnak egymással. Addig is a plusz foglalkozás, amiben sikerélménye lesz, ami lefoglalja, amit szeret, mindenképpen jó ötlet. Emellett érdemes minél többször a jutalmazást használni a büntetés helyett: nem azt hangsúlyozni, hogy mit ne csináljon, és mit kap, ha mégis megcsinálta, hanem azonnal megdicsérni, vagy nagyobb dolgoknál nagyobb dologgal jutalmazni azt a viselkedést, amit jó lenne, ha többször csinálna.
Üdvözlettel
Standovár Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
