Lassan egy éve véget ért a kapcsolatom, ami több mint 3 évig tartott. Együtt is éltünk, szerettük egymást, a tipikus hétköznapi gondok jelen voltak ugyan, pl. pénzzel kapcsolatban, de nem volt vészes. A párom sokat dolgozott, a munkahelye és a családja is minden energiáját elvette. Én próbáltam mindenben segíteni. De szakított velem, nem tudta mai napig sem megmagyarázni, miért. Így utólag azt mondja, nem is köztünk volt gondm, csak a hazahozott bajokkal. Állítólag hamar rájött, hogy hiba volt elmennie, de úgy volt vele, nem néz hátra, ha már döntött. Összejött egy lánnyal, össze is költöztek. Mi közben néha beszéltünk, és azt mondta, ezt is megbánta, de gyáva, nem tudja kirakni könnyen a lányt a közös munkahely miatt sem. Azóta szerzett új munkahelyet, és még mindig azt mondja, hogy tiszta lappal majd vissza fog szerezni, szeret engem. Az én érzéseim nem múltak el, az biztos, az övé sem, azt mondja... De nem tudom, mit gondoljak. Ha ennyire gyáva, tényleg, van-e így jöv?nk!? Amikor találkozunk és megölel, akkor úgy érzem, igaz lehet, hogy szeret... de a cselekedetei nem ezt tükrözik. A türelmem véges, a szívem szakad meg mindennap, nem tudom, mitév? legyek, hogy kezeljem ?t vagy magamat. Köszönöm el?re is a választ.
Ha ennyire gyáva, van-e közös jöv?nk?
Kedves Kérdez?!
Úgy gondolom, hogy egy konfliktusokkal tarkított helyzetb?l elmenekülni majd onnan „nosztalgiázni”, és bizonygatni, hogy az el?z? sokkal jobb volt, ezért visszavágyni… nos, ez valóban nem a bátorság és a felel?sségteljesség tipikus jegye. Volt párja dilemmájával pedig a jelenlegi partnerét is, Önt is megalázza, vagyis sem a mostani hölgyet, sem Önt nem képes tiszta szívb?l szeretni. Sokkal inkább pótlékot, álcát keres, amivel a gyávaságát leplezni tudja. A magam részér?l nem hiszek abban, hogy egy korábban füstbe ment párkapcsolatot „tiszta lappal” újra lehet kezdeni. Egy esetleges nézeteltérésnél újra felszínre kerülhetnek a régi sérelmek, amelyek még mélyebbre ássák a konfliktust.
Közös jöv?jük természetesen lehet, a kérdés sokkal inkább az, milyen jöv?r?l beszélhetünk. Még pontosabban: min alapszik az a közös jöv?? Lehetséges bizalommal tekinteni arra a férfira, aki elhagyta Önt, majd egy másik n? „mögül” próbálja bizonygatni a szerelmét?
Üdvözlettel:
Herceg Attila
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
