Hirdetés

Ha meglátom, összeugrik a gyomrom

18 éves lány vagyok, és az egyik fiú osztálytársamról lenne szó, akivel mellesleg jóban vagyunk, szoktunk beszélgetni. Körülbelül két hete, amikor beszélgettünk, együtt ebédeltünk az iskolában, dicsérte az alakom, meg bókolt, amit általában szokott is (de amúgy minden lánynak szokott), akkor valami megváltozott. Azóta állandóan rá gondolok, annak ellenére, hogy igazából nem is jön be, küls?re semmiképpen sem, de bels?leg is sokkal több az idegesít? tulajdonsága, például mindenbe beleszól, hiperaktív, túlbuzgó és sokszor okoskodik, sokszor nem figyel másra és ráer?lteti az akaratát másokra. De amúgy aranyos, kedves, jó fej és azért vannak olyan helyzetek, mikor el lehet vele normálisan beszélgetni. Azóta pedig, ha meglátom, összeugrik a gyomrom, ezt viszont nem tapasztaltam korábban vele kapcsolatban. Nem tudom, most mit is érzek... én gondoltam arra, hogy csak a bókok miatt pillanatnyilag éreztem azt, tévesen, hogy tetszik nekem... de így két hét után már nem vagyok ebben biztos.


Kedves 18 éves Lány!

Az az id?szak, amiben most van, az önállóság és a pártalálás id?szaka. Ebben az életkorban a fiatalok nagyon vágynak a visszajelzésekre, f?leg kortársaktól, és nyilván a n?i szerepek meger?sítésében az ellenkez? nemt?l. Érthet?, s?t, jogos, hogy valami megváltozott attól, hogy pozitív visszajelzést kapott. Persze érdemes mérlegelni, hogy ez pusztán csak a kedvesség miatt van-e, és valójában szeret-e vele együtt lenni, szeretne-e örömet okozni a másiknak. F?leg negatív dolgokat írt a fiúról, mégis olyan valakir?l, akivel jóban van, aranyos, kedves. Még akár vonzalom is lehet az idegesít? viselkedés és rossz tulajdonságok mellett. Ha megmarad ez az érdekl?dés felé, ez az izgalom a jelenlétében, akkor figyelje, hogy változott-e a srác hozzáállása, és arra reagáljon, a jelenben keresse, hogy milyen együtt, és aztán úgyis alakulni fog, hiszen ehhez ketten kellenek majd. De a szerelem, vonzódás nem feltétlenül a zsánerek és el?re elképzelt jellemvonások mentén alakul. Így érdemes figyelni: saját magát és a kapcsolatot is, és nem kizárni a lehet?séget.

Üdvözlettel

Standovár Sára

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.