Ha megszeretek valakit, túlságosan ragaszkodom hozzá

 24 éves lány vagyok, aki túl van pár csalódáson. Tudom, hogy másnak sokkal nagyobb gondjai is lehetnek, mint az enyém, de a sajátjaimon egyszer?en nem tudok túllépni. A kapcsolataim általában úgy érnek véget, hogy minden el?zmény nélkül egyszer csak jönnek valami hülye indokkal, pl. hogy nem érdemlem meg ?t, nem én vagyok az igazi stb... Jobban belegondolva jobb indokot én sem tudnék kitalálni magam ellen, mert nem érzem úgy, hogy bármit is vétenék, egyedül csak az az egy bajom, hogy ha megszeretek valakit, nagyon tudok hozzá ragaszkodni, és ? a legfontosabb számomra. De nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, hogy hosszabb távra magam mellett tudjak valakit. Most is van egy alakuló kapcsolatom egy férfival, aki nagyon szimpatikus, de ha nem jelentkezik pár óráig, vagy esetleg 3 naponta akar találkozni (fontos tudni, hogy nem egy városban élünk), akkor egyb?l kétségbeesek, hogy nem vagyok elég jó neki. Tudom jól, hogy ez így nem mehet tovább, de hogyan tudnék egy kis önbizalmat szerezni, hogy ne görcsöljek ezeken a dolgokon? Próbálok a hobbijaimmal foglalkozni, de nem kötnek le azok sem igazán - esetleg ha tudna tanácsolni valami más megoldást, azt megköszönném!

Kedves Lilike!

Két dolgot szeretnék kiragadni leveléb?l, amelyen érdemes elgondolkodni. Idézem Önt: „nem érdemlem meg ?t, nem én vagyok az igazi”, „nem vagyok elég jó neki”. Az els?t úgy is fordíthatnánk, hogy „jobbat érdemelsz”. Nem különös? Visszaüt az a félelem, amit önmaga iránt táplál. Azon aggódik, hogy talán Ön „nem elég jó” a másik számára, majd ezt kapja vissza.

Gondolja, hogy ez véletlen? Szerintem err?l szó sincs. Hatalmas energiát fektet abba, hogy folyamatosan bizonyítsa a másik fél és önmaga számára, hogy odaadó, értékes társ. A helyzet azonban az, hogy ezt egyedül Ön kérd?jelezi meg, nem pedig a párja. ? bízik Önben, szereti, elfogadja. Pontosítok: csak elfogadná, ami nem megy könnyen, ha a kialakított képet újra és újra felülírja. A folyamatos er?feszítései által ugyanis ez történik. A nyughatatlanság nem segíti a stabilitás kialakulását, hanem er?sen hátráltatja azt. A bizalomhoz, az elfogadáshoz az is hozzátartozik, hogy a másik félnek nem kell mindig fizikailag is jelen lennie. Ha azt szeretném, hogy valakiben megbízzak, akkor tudnom kell elengedni a kezét, tudnom kell szabadságot adni neki. Ha állandóan magamhoz szorítom, az éppen a bizalmatlanságom jele, ami folyamatos félelmet szül. Ön hogy érezné magát egy olyan kapcsolatban, ahol szüntelen bizalmatlanságban és szorongásban kell élnie a másik mellett? Kétlem, hogy jól.

Visszatérve válaszom kezdetéhez: miért nem elég jó Ön a másiknak? Azért, mert folyamatosan ezt bizonygatja. A képlet tehát egyszer?: akkor lenne „jó”, ha ezt nem tenné.

Hogyan szerezhet önbizalmat? Úgy, hogy megtanul bízni önmagában, s ezzel együtt a másikban is – ehhez pedig az önismereten keresztül vezet az út. Az els? lépés az, hogy felismeri: azáltal, amit tesz, szétrombolja a kapcsolatait. Majd megkeresi a választ arra, hogy akkor vajon miért teszi ezt? Miért pazarolja arra minden erejét, hogy a valódi értékeit, erényeit palástolja, átszínezze? Miért nem engedi, hogy a másik fél azért szeresse Önt, aki valójában?

Talán éppen azért, mert Ön sem szembesült saját értékeivel. Én hiszem, hogy Ön értékes. Ön hajlandó ezt elhinni?

Üdvözlettel:
Herceg Attila