Nem kimondottan fiatal házaspár vagyunk, viszonylag ritkult házasélettel. Férjem igényelné a többet. Sajnos szerintem nagyon ostoba módszerhez folyamodik - ha éppen kettesben vagyunk, elkap, magához ránt, de nem megölel vagy hasonló, hanem rögtön belemarkol a
mellembe vagy a nemi szervembe. Úgy viselkedik, mintha más felület nem is lenne rajtam. Nyilvánvalóan hárítom ezeket a közeledéseket, van, hogy egyenesen a kezére ütök, mert nem enged el. A másik ostoba szokása, hogy beszélek hozzá (családról, munkáról, bármir?l...), ? meg közben úgy csinál a kezeivel, mintha a melleimet szorongatná, nem ér hozzám, csak a leveg?ben. Ha nálunk van valaki, vagy "csak" a gyerekek, akkor is csinálja, csak úgy, hogy ?k ne lássák, csak én, ajtó, szekrény mögül, stb. Nem érti meg, hogy azon túl, hogy ett?l javulás semmiképp nem várható a gyakoriságban, mert taszít ez a fajta közeledés, még rettent? megalázó is nekem, minta semmi egyébre nem volnék jó ebben az életben, csak erre. (16 éves koromban nemi er?szakban volt részem, ezen nagyrészt túltettem magam, de ha lefognak, azt a mai napig nehezen viselem, és ezt férjem pontosan tudja. Mellesleg a nemi er?szak is a másik ember tárgynak nézése, ahogy itt is ez történik szerintem.) Férjem erre azzal védekezik, hogy veszítenivalója nincs, mert keveset kap bel?lem, mellesleg házasságon belül nem létezik szexuális zaklatás. Az az igazság, hogy a sok nyúlkálástól, meg a mondott dolgaitól csak n? a gombóc a torkomban, és estére még a maradék kedvem is elmegy az elvárását hallgatva egész nap. Újabban már azt kérem t?le, csak egyetlen nap legyen, amit nem tesz tönkre ez a verbális és fizikai piszkálódás. A nap vége sokszor az, hogy nem vagyunk együtt, én sírok, ? meg kiabál felettem, hogy ma se voltunk együtt.
Köszönöm megtisztel? válaszukat, hátha el?rébb jutunk ezzel.
Házasságon belüli szexuális zaklatás?
Kedves Kérdez?!
Szexuális jelleg? b?ncselekmény házasságon belül is létezik. A képlet rendkívül egyszer?: elegend?, ha az egyik fél akarata ellenére történik, fizikálisan és lelkileg is er?szakos, megalázó. Magyarán a kedves férje hatalmas tévedésben él. A nemi er?szak pedig akkora traumát jelent az elszenved? számára, hogy hosszú id? elteltével is bármilyen apró, emlékeztet? gesztus (jelen esetben a lefogás, vagy akár az er?szakos közeled? szándék) újabb szorongást eredményezhet. Úgy látszik, a férje mindezeket nehezen érti meg, ráadásul a közönséges és öncélú viselkedésével éppen a „tervei” ellenkez?jét éri el. Véleményem szerint a házaséletet nem lehet kötelez?vé tenni, vagy éppenséggel számszer?síteni, és felhánytorgatni azt, hogy „ma sem voltunk együtt”.
A legcélszer?bb az lenne, ha közös megoldásra jutnának. Kereshetnek olyan lehet?ségeket, amelyek megmozgatják a szexuális fantáziát, és kölcsönös élményt kínálnak – ilyen például a szerepjátékok. Szakember segítségét is kérhetik: a párterapeuták azon dolgoznak, hogy segítsenek mindkét fél számára elfogadható megoldásokat nyújtani.
Üdvözlettel:
Herceg Attila
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
