Helyre tudom hozni, hogy er?szakos voltam vele?

Nagyon szomorú vagyok a kisfiam es magam miatt, nagyon nehéz vele és akaratos. 4,5 éves, valamelyik nap szereplés volt az óvodában, már el?tte csúnyán viselkedett itthon, rugdosott, dobált, fetrengett és kiöntött
mindent. Mikor indulnunk kellett, akkor kijelentette, hogy nem fog szerepelni és nem jön, elrohant, elbújt és én meg kicibáltam mindenhonnan, de már az el?z?ek miatt nagyon dühös voltam, és kiabáltam vele. Er?szakkal kellett felöltöztetni és rácsaptam a kezere, ami fájt neki, végül elmentünk, de nem szerepelt. Akkor már kijózanodtam és nagyon sajnáltam szegényt, és mérges volt rám, mert rácsaptam a kezére. Nagyon
szégyellem magam, és bánt, hogy ennyire er?ltetni akartam a fellépését, mikor nem értek egyet én magam sem az ovis szereplésekkel. Attól tartok, maradandó lelki sérülést okoztam azzal, hogy nem megértettem, hanem agresszívan bántam vele. Úgy érzem, nekem is kellene valami segítség. Szeretném tudni, ezt helyre tudom-e hozni, vagy örökre nyoma marad?

Kedves Vanda!

Nagyon érthet? és átérezhet? a helyzet nehézsége, amelybe került - és amelyre igen belátóan és érzékenyen reagál. És ez a reakció, utólagos ön- és helyzetelemzés fontos és értékes, hiszen egyetlen ember, egyetlen szül? sem képes minden pillanatban, minden helyzetben tökéletesen empatikusan, és minden résztvev? szükségleteit kielégít?en viselkedni, válaszolni! Viszont vannak, akik utólag képesek belátni, hogy máshogy cselekedtek, mint az a másiknak jó lett volna, illetve, mint ami tulajdonképpen saját magukból fakadt volna - és ennek a nehéz, de gazdagító élménynek a hatására képesek segítséget kérni, és legközelebb megpróbálják máshogy csinálni. Az ilyen emberek jobb eséllyel tartanak fönn hosszú távú intim kapcsolatokat, hiszen ezekben is elkerülhetetlen a hibázás, viszont lehetséges, és jóvátétel követi.

Ön össze tudta kötni kisfia különösen nehezen kezelhet? otthoni viselkedését a közelg? óvódai szereplés okozta szorongással, ? pedig ki tudta fejezni, hogy valamit nem akar. Mindez már jó kapcsolatra és kommunikációra utal kettejük közt! Ön különböz? szerepelvárások között meghasonulva (az óvóda szerint az a jó gyerek, aki szerepel, és az a jó szül?, aki ezt eléri nála, versus a megért? anya, aki látja és megérti, elfogadja, hogy gyermeke ezt nem szeretné), szül?i hatalmával élve átvitte akaratát - de a gyermek is, hiszen végül nem szerepelt. A kisfia aztán kifejezte dühét a ráer?szakolt helyzet miatt: tehát megbízott Önben annyira, hogy ezt meg merje tenni, nem félt az Ön pusztító viszont-haragjától, illetve lehet?séget adott Önnek a jóvátételre, az átgondolásra.

Egyetlen ilyen eset nem okoz maradandó lelki sérülést, ett?l nem kell tartania. Ugyanakkor nagyonis fontos levonnia a maga számára a tanulságokat, és ennek megfelel?en továbblépni, és kezelni a jöv?ben hasonló helyzeteket! (Pl. gyermeke ösztönös védelmezését választani a ráadásul saját véleményével is ütköz? küls? elvárásoknak való megfelelés helyett).

Mindezt megkönnyíti, ha a nevelési kérdéseit, szül?i szereppel kapcsolatos dilemmáit rendszeresen meg tudja osztani valakivel/valakikkel. (Például, hogy akaratosság, vagy a fejl?d? egészséges önérvényesítés jele-e, ahogyan kisfia viselkedik). Lehet ez a gyermek apja, vagy nagyszül?je, barátn?, klub - a lényeg, hogy meghallgatásra találjon, így még önazonosabban tudja szül?ként is megállni a helyét. 

Üdvözlettel

Simon Sarolta