Pszichológushoz jártam egy ideig, akivel abban maradtunk, hogy ha hétközben/az ? szabadsága alatt komolyan rosszul érzem magam, írjak neki, és ? válaszol. Eljött a karácsony, s bármennyire is igyekeztem tartani magam, a hosszú szünetben olyan rosszullét jött rám, hogy muszáj volt írnom neki. Csak ? nem válaszolt, és kiderült számomra, hogy nem azért, mert nem látta az sms-em. Iszonyú csalódott és elkeseredett voltam, úgy éreztem, tényleg senki támogatására nem számíthatok. Kés?bb finoman utaltam rá, amire csak egy zavart szemlesütés volt a válasz. Majd szüneteltettem a beszélgetést, de a problémáim miatt megint elkezdtem járni. Viszont azóta is zavar, hogy nem kaptam magyarázatot a viselkedésére, nem érzem magam teljes biztonságban a terapeutával, talán egy hétköznapi "cserbenhagyásnál" jobban fáj, hogy pont egy szakembert?l kaptam ezt... ráadásul semmi utólagos magyarázatot nem adott rá. Segítsen, kérem, hogyan kell ezt kezelni, vagy én vagyok hiperérzékeny? Köszönettel, K.
Hiperérzékeny lennék?
Kedves K!
Nem tudom megítélni, hogy túlérzékenyen reagált-e, de nem is gondolom, hogy ez lenne a lényeges most.
Ahelyett, hogy feltételezésekbe bocsátkoznék a háttérben esetleg meghúzódó megannyi érzésr?l, motivációról, érdekr?l - csak annyit mondok: nagyon fontos, hogy az Ön számára megnyugtató módon sikerüljön tisztázniuk ezt a helyzetet együtt a pszichológusával!
Egy pszichológussal való terápiás kapcsolatban ideális esetben lehet?ségünk van megtapasztalni, hogy társas helyzetben hogyan m?ködünk, milyen beidegz?déseink, téves ítéleteink, sérüléseink nyomán kialakult automatikus reakcióink vannak. A kialakuló bizalom talaján lehet?vé válik ezeket megérteni, a fájdalmakat megélni, feldolgozni, elengedni, így mód lehet a megkönnyebbülésre, változásra. A kapcsolatok egyik legf?bb jellemz?je, hogy hibázunk... lépten-nyomon még a legjobb szándéktól irányítva is megbántunk, félreértünk, megharagszunk, megsért?dünk. Kár volna arra törekedni, hogy az ilyesmit teljesen kiiktassuk az életünkb?l! Hiszen nem tudunk mindig megért?en, elfogadóan fordulni a másikhoz, adódnak helyzetek, ahol elkerülhetetlen a koccanás.
A nem mindegy az, hogy mit kezdünk ilyenkor! A legtöbb, amit tehetünk magunkért és másokért, a kapcsolatainkért, lelki egészségünkért, ha elismerjük a hibát, és közösen keresünk megoldást, feloldást.
Arra bátorítom, hogy hozza fel a témát, mondja el a pszichológusának, hogy milyen érzéseket keltett Önben ez az esemény, az ? reakciója. Hiszen számít, hogy ki hogyan érzi magát ebben a kapcsolatban, amelynek a szerepe az Ön személyes kapcsolatainak javítása! Számít, hogy ezen tudnak-e együtt dolgozni. Ne adja fel, megéri a fáradságot. Megéri, ha a végén azzal a tapasztalattal gazdagodik, hogy el lehet jutni a másik emberig, még ha rögösnek t?nik is sokszor az út.
Azt feltételezem, hogy ha a csalódás után mégis visszatért a pszichológusának, akkor ? fontos Önnek, és ez egy tartalmas kapcsolat. Kívánom, hogy sikerrel dolgozzanak rajta!
Üdvözlettel
Simon Sarolta
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
