Segítségét szeretném kérni abban, hogyan éljem túl a szakítást? 29 éves n? vagyok, a párom, az els? szerelmem fél éve hagyott itt. Két és fél évig voltunk együtt, mindig azt mondta, én leszek a felesége. Vele voltam a legboldogabb az életemben, azel?tt csak kínlódtam és most is. Kétdiplomás jogász vagyok, vallásosan élek, a munkahelyemen jól teljesítek, küls?leg mindenki csodál - és én mégis nagyon boldogtalan vagyok. Senki másra nem tudok gondolni, itthon folyton sírok és várom haza a szerelmemet. A párom szerint tökéletes vagyok, azért hagyott el, mert már nem akar házasodni, szabadságra vágyik. Pedig minden kívánságát teljesítettem. Aztán mondtam neki, hogy várok rá, amíg szeretné, de már így sem kellek neki. És én ezt képtelen vagyok feldolgozni. Nem könyörögtem neki, hogy visszajöjjön, lehet, ezt kellett volna... Az biztos, nélküle értelmetlen az életem.
Hogyan éljem túl a szakítást?
Kedves Kérdez?!
Véleményem szerint mindenekel?tt azt kell letisztáznia önmagában, pontosan kit vagy mit sirat. Magát a férfit, akit annyira szeret(ett)? Esetleg a vágyott, s már-már elhitt biztonságot, amit mellette érzett?
Bárhogy is legyen, olyan helyzetet gyászol, amit minden bizonnyal nem lehet visszafordítani. Ezzel azonban csupán egyetlen dolgot ér el: elzárja annak a lehet?ségét önmagától, hogy új er?t vegyen, és jobbra fordulhasson az élete.
Azt írja, megbecsülésre méltó egzisztenciát teremtett önmagának, erkölcsös életvitelt folytat, kiválóan végzi a munkáját, attraktív a megjelenése, és boldogtalan. Tudja, mi a közös mindezekben? Az, hogy mindegyik választás kérdése, és egyedül az Ön kezében van a döntés joga. Ugyanakkor olyan, mintha a párkapcsolatban önszántából rábízná magát a másikra, s azt mondaná: „T?led függ, hogyan érzem magam és mit gondolok”. Viszont mégsem engedi át teljes mértékben az irányítást, hiszen azzal, hogy minden kívánságát teljesíti, akarva-akaratlanul is befolyásolni akarja a saját sorsát. Ezzel a másik félre súlyos terhet ró, amit nem szívesen cipel, s éppen ezért talán úgy dönt, kihátrál a kapcsolatból.
Mindezek fényében mit gondol, okos ötlet lett volna, ha megpróbálja visszakönyörögni? Kétlem. Ezzel csak még er?sebben fojtogatta volna.
El kell fogadnia, hogy két feln?tt ember között csak akkor m?ködik harmonikusan a párkapcsolat, ha mindketten vállalják a feln?tt szerepét. Ha bármelyik fél úgy viselkedik, mint egy makacs kisgyerek, aki duzzogva leül a sarokba, és mozdulatlanul várja, hogy majd elráncigálják onnan, azzal átszabja a szerepeket és megváltoztatja a kapcsolat jellegét, „mintázatát”.
Képzelje magát ennek a kisgyereknek a b?rébe! Leült a földre, felhúzta a térdeit, és a karjával átkulcsolta. Nem mozdul, nem mondja, mit szeretne. Most pedig képzelje el, hogy Ön az a feln?tt, aki megpróbálja jobb belátásra bírni a gyereket! Hogy fog cselekedni? El?ször bizonyára megpróbálja szép szavakkal, majd ha látja, hogy a könyörgéssel nem ért el eredményt, megragadja és megkísérli magával húzni. Csakhogy ez fizikailag is nehéz, hamar elfárad, és még tehetetlenebbnek érzi magát. Gondol egyet és otthagyja, mondván, el?bb-utóbb be fogja látni, hogy ezzel nem ér el semmit, és kénytelen lesz saját magát segíteni.
Egyik szerep sem túl kényelmes, igaz? Az egyik az Öné volt, a másik a korábbi társáé. Ugye, egyiket sem szeretné játszani?
Akkor csak egyet tehet: mutassa meg, hogy a magánéletben is éppolyan agilis, csodálatra méltó és megbecsült, mint a szakmájában! Hiszem, hogy képes rá.
Üdvözlettel:
Herceg Attila
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
