Férjemmel 21 éve vagyunk házasok. Kiegyensúlyozott, boldog életet éltünk kb. egy évvel ezel?ttig. Párom Budapesten dolgozik, egész életünket így éltük le. Megszoktuk, még talán jót is tett nekünk ez a távolság. Megmaradt a szerelem érzése, és hogy várhattuk a találkozásokat. ? egész életében nagyon féltékeny volt, ez akkor még er?sebb lett nála, amikor elkezdtem dolgozni egy helyi irodában. Nálam nem merült fel soha a féltékenységnek még a szikrája sem. Soha okot nem adott rá.
Kb. egy évvel ezel?tt a 20. házassági évfordulónkra készült a férjem. Elmondása szerint ez volt az egyetlen oka, hogy egy n?höz fordult, aki egy ékszerbolt eladója, és egy internetes játékoldalon beszéltek el?ször. Az évforduló el?tt egy hónappal rájöttem arra, hogy folyamatosan tartja a kapcsolatot ezzel a n?vel. Persze a bizonyítékok (viber üzenetek, sms) nem azt bizonyították, hogy a kapcsolatnak ez a lényege. Esküdözött, hogy tényleg csak ezért beszéltek, és hogy már nem teszi. Fél év telt el, mire megint találtam bizonyítékot arra, hogy nem hagytak fel a beszélgetéssel. Ez év januárjában mondtam, hogy költözzön el, de végül mégis meggy?zött (megint), hogy csak engem szeret és velem akar maradni. Az a n? nem jelent neki semmit. Hittem neki. Sajnos! Májusban egy skype-beszélgetésüket találtam meg, ami nagyon mellbevágott, mert olyan dolgokat beszéltek, hogy én ezt soha nem gondoltam volna a férjemr?l. Édesemnek szólította, a közös együttlétr?l fantáziáltak, valamint az intim együttlétünkr?l úgy nyilatkozott a férjem hogy "én simán tv-t nézek utána, és úgy viselkedek, mint egy férfi".
Nos, itt betelt a pohár. Elköltözött. Nem tudtam rá sem nézni! Csak sírtam heteken, hónapokon át. Meg akartam halni! De mindig er?t vettem magamon a két fiamért! 20 és 17 évesek. Egyetemre készül a nagy, a kicsi gimnáziumba jár. Nem tudom, mit tegyek! Ha becsukom a szemem, azokat a mondatokat látom magam el?tt! És még ennek tetejében a n? nagyon magabiztos, és azt üzengeti nekem, hogy "majd meglátjuk, kit és mit akar a férjem", meg hogy "kétségek között biztos boldog leszek" stb. Nagyon szeretem a férjemet, de nem tudom, hogyan tudnék ezen túljutni! Persze nem egy kicsapongó típus, ez tény, és el is mondta, hogy soha nem jutott volna odáig, de sajnos ez engem nem vigasztal. Lehet, jobban meg tudtam volna bocsátani, ha megtörténik, mert akkor elgondolkodom, hogy valami hiányzott az életünkb?l, és ezért. De már ebben sem vagyok biztos.
Soha nem éreztük, hogy hiányzik valami a házasságunkból. A férjem azzal indokolja ezt az egészet, hogy nagyon régóta mérhetetlenül féltékeny, és ezt már nem merte nekem folyton mondani, hogy ne mindig ez legyen a téma. Nagyon sokat beszélgettünk err?l is, és én mindig megnyugtattam, hogy nincs oka féltékenynek lenni. Türelmes voltam és folyton bizonygattam, hogy senki nem kell, csak ?. Ezt is megbeszéltük, de ennek ellenére sem tudok napirendre térni afelett, amit tett. Ha annyira szeret, amennyire mondja, akkor nem tesz ilyet, f?leg úgy nem, hogy már el?tte nem tudom hányszor megbocsátottam neki. És ezt nem tudja megmagyarázni sem, hogy miért mondott ilyeneket. Természetesen tudunk feln?tt emberek módjára beszélni, de sajnos ennyi megaláztatás után már nem tudom, hogy van-e értelme.
Hiányzik most is, viszont a következ? gondolatom mindig az, hogy azzal, hogy meHogy lehet bgbocsájtok, még nem oldom meg a dolgokat. A féltékenysége nem múlik el attól, hogy most lebukott. Mi lesz a következ? problémánál? Hányszor fogok még csalódni benne? Hogyan lehet bizalom nélkül együtt élni valakivel?
Köszönöm és várom válaszát!
