Hogyan találkozhatnánk anélkül, hogy becsapnánk?

Gyermekeimet kilencedik éve egyedül nevelem, lányaim 20 évesek, fiam 13. Idén januárban megismerkedtem egy férfival, aki válófélben van, szintén vannak gyermekei. A nagyobbak 17, 20, 22 évesek, a kisebbik fia 6. Nevelésüket javarészt ? látja el. Korábban, még ismerkedésünk elején javasoltam, ha nincs, aki vigyázzon a kisebbre, amikor jön hozzánk, hozza el nyugodtan magával ?t is, hiszen én is, gyermekeim is mindannyian szeretjük a gyerekeket, biztos jól ellenne. Soha nem volt gondunk a kisebb gyerekekkel, s?t amikor például a fiamat szoktattam óvodába, vagy a lányaim voltak érettségi el?tt óvodában közmunkán, lógtak rajtunk a gyerekek. Erre mindig az volt a válasz, hogy nem bírja a kicsi az idegeneket, idegen helyeket. Majd most gyereknapra javasoltam, menjük el úgy valamelyik csúszdaparkba, hogy én is és ? is a kisebbik gyerekkel megy. A két fiú hátha megtalálja a közös hangot. El?ször jó ötletnek is találta, majd megint jött a válasz, hogy a kicsi nem akar idegenekkel együtt menni, ? pedig semmit nem akar ráer?ltetni. „Ez a gyerek ilyen, gondok vannak vele az óvodában is, ha pl. új óvó néni jön, ha a nagyobb gyermekei barátai jönnek, azok el?l is inkább elbújik, stb. - majd csak rájön id?vel, hogy vannak mások is a környezetében” volt a válasz. A nagyobb gyermekei közül kett?vel már találkoztam. Lehet, én gondolom rosszul, de ez mindennek nevezhet?, csak normálisnak nem. Ha pedig szeretnénk hosszabb távon is együtt maradni, valamilyen megoldást kell találni, mert ez eléggé behatárolja az együtt tölthet? id?t is. Ami a munkájából adódóan amúgy is igen csekély egyel?re.
Amennyiben valóban ilyen a gyermek, és kerüli az idegenek társaságát, mit lehet tenni? Milyen módon lehet apránként a bizalmába kerülni? Milyen módon érheti el az édesapa, hogy sikerüljön legalább találkoznunk vele, anélkül, hogy be kelljen csapni? Válaszukat el?re is köszönöm!

Kedves Anitszirk!

A levelében leírtak nagyon sok kérdést vetnek fel mind a párkapcsolatára, mind a gyermekkel kapcsolatos “tünetre” vonatkozóan.

El?ször a kapcsolati dimenzióval kezdeném. Ahogy Ön már megélte, milyen a válással járó praktikus és érzelmi veszteségek feldolgozása, s?t, lassan tíz éve maga mögött tudja ezt a nagyon nehéz id?szakot, úgy a párja ezt épp most éli át. Ahogy Ön is írta: ? válófélben van. Emellett mindenki másképp éli meg a válás okozta nehézségeket, így nagyon nehéz lenne egy egyetemes elvárást megfogalmazni, hogy egy öt hónapos ismeretség során mi lenne az, ami "normális". Emellett nem tudhatjuk, hogy a párja és a fia között milyen érzések kerülnek el?térbe, amikor a fiú féltését hangsúlyozza. Ennek tisztázásában segíthet, ha a beszélgetést az Önök kapcsolatára, a jöv?képre tereli, és nem a találkozásokat próbálja er?ltetni. Meg lehet kérdezni a párját, hogy mit?l félti a fiút, esetleg ? maga mit?l fél. ? mit gondol, Önnek miért fontos, hogy ismerje a fiát? ? hogy képzeli a praktikus mindennapokat?

Elképzelhet?, hogy ha amúgy is küzd nehézségekkel a kisfiú, nehezebben alakít ki bizalmi kapcsolatot, akkor próbálja ?t óvni az apukája. Ebb?l a gondolatmenetb?l látható, hogy a párja elhatározása szükséges ahhoz, hogy ez a kérdés változzon. Ha ? jó érzéssel, bizalommal mutatja Önt be neki, akkor el?bb-utóbb a fiú is fel fog oldódni. Azt gondolom, ez a kulcsa a válaszoknak. Nem kell tudatosan a bizalmába férk?zni, nem kell becsapni ?t semmiképpen. Ha ?szintén, tiszta helyzetben vannak Önök együtt, ? is érezni fogja, hogy ez valami jó dolog, így apránként ? is fel fog tudni oldódni.

Beszéljen a párjával!

Üdvözlettel,

Kovács Réka