Hogyan viszonyuljak a húgom evészavarához?

A húgom 14 éves, az elmúlt 8 hónapban csaknem 10 kg-ot fogyott (azel?tt is vékony volt, így már betegesen sovány). Szerencsére minden szakmai segítséget megkap, szüleim mindent megtesznek a felépülése érdekében. Én 20 éves vagyok, és nagyon mély kapcsolat van közte és köztem, komolyan hatni tudok rá. Szeretném tudni, mi lenne a megfelel? viselkedés részemr?l, ami el?segíthetné a gyógyulását. Beszéljek vele az állapotáról, vagy inkább kerüljem a témát? Tudom, hogy nem igazán lenne szabad étkezésre felszólitani ("etetni"), de aggodalmamban mégis gyakran megteszem. Köszönettel: egy aggódó testvér

Kedves Aggódó Testvér!

Nagyon nehezet kérdez. Csak azt tudom mondani, azt jól érzi, hogy nem igazán az Ön feladata az étkezését kontrollálni, felszólítani az evésre. Nyilván nem mindig tudja megállni és id?nként az aggodalom miatt kiszalad a száján.

Ne az állapotáról beszélgessenek, hanem sok-sok érzelemr?l. És eleinte inkább a sajátjairól, de ne feltétlenül az ? betegségével kapcsolatos érzéseivel kezdje, hanem más, hétköznapi dolgokkal kapcsolatosan: pl. ha vita volt a szüleivel, vagy egy barátjával, ha csalódott valakiben, ha sikerült vagy nem sikerült valamit megcsinálnia. Beszéljen arról, hogy Ön hogyan van a teljesítménnyel, a maximalizmussal. Milyen az, ha öröm éri, ha lelkesedik – nehéz ezt kimutatnia, vagy sikerül? Aztán, ha ez m?ködik, akkor a kettejük kapcsolatát érint? érzésekr?l is.

Els?re ilyenekre gondoltam. Sokszor áll ugyanis ennek a betegségnek a hátterében a teljesítménykényszer, a rivalizáció, az érzésekt?l való eltávolodás.

Ajánlok egy könyvet, amiben sok hasznos információt talál arra nézve, hogyan is lehet egy ilyen másfajta kommunikációt elkezdeni. És bár a könyv kisebb gyermekek szüleinek íródott, azt gondolom, hogy hasznosítani fogja tudni. Talán néhány év múlva már a saját gyerekeinél is.

http://ursuslibris.hu/a-gyermeki-elme/

Üdvözlettel: Majoros Andrea