Nemrég lett vége egy 7 éves kapcsolatomnak. Nagyon szerettem és mindent megtettem azért, hogy boldoggá tegyem, de ? megcsalt, megalázott és tiszteletlen volt. Szétköltöztünk, ? egy másik városba, hogy majd egy kis távolság jót tesz nekünk. Ott kezdett el dolgozni és hétvégenként találkoztunk. Egyre kevesebb lett a vita és úgy éreztem, minden rendben - de valamiért mégis úgy éreztem, valami fura. Közben megismerkedtem egy kollégájával, akivel egy viszonylag jó kapcsolat alakult ki köztünk. Sokat beszélgettünk, néha panaszkodtam neki, hogy nem bízom a páromban, de ? biztatott, hogy minden rendbe fog jönni. Késztetést éreztem arra, hogy megnézzem a párom telefonját, megnéztem, s egy idegen lánnyal félreérthetetlen beszélgetést folytatott. Közöltem vele, hogy tudok róla, de ? megint csak könyörgött és mindent megtett, hogy azt gondoljam, ez csak egy kis flört volt, semmi más. Nem érdekelt már annyira, azt vettem észre, egyre inkább az új kollégájára tudok csak gondolni.
Még egy ideig nem szakítottunk, csak úgy éldegéltünk, mintha mi sem történt volna, még egy baráti társasággal is elmentünk nyaralni pár napra, ahová elhívtuk azt a bizonyos kollégáját is. Észrevettem azt a szikrát, ami már nemcsak szimpátia, megijedtem, nem akartam megcsalni, így a nyaralás után szakítottam vele. A szakítás után egy nappal sikerült összesz?rnöm a levet a kollégával, pedig csak beszélgetni jött el, de bebizonyosodott, hogy jól éreztem a vonzalmát. Már három hónapja tart a dolog, viszont sok akadálynak nézek elébe. Úgy érzem, nagyon boldog
vagyok vele, szeretem és biztonságban vagyok mellette a volt páromtól (mert néha még zaklat). Azóta egyébként már nem munkatársak, nem is beszélnek.
De van egy-két szépséghibája a dolognak. Én 26 éves vagyok, irodán dolgozom egy komoly cégnél, most szerzem a második diplomámat és tanult családból származom. ? 38 éves, elvált, van egy 18 éves lánya, gépkocsivezet? és nyolc általánossal rendelkezik. Én jelenleg meg vagyok róla gy?z?dve, hogy ez nem képez akadályt közöttünk, de akad olyan barátn?m, aki szerint nagyon nem illünk egymáshoz (egyszer találkozott vele), a szüleimr?l nem is beszélve (?k még nem találkoztak vele). Mindezek ellenére tényleg jelenleg vele tudom magam a legjobban megértetni és totál egy hullámhosszon vagyunk. Mi lehet ennek a vége? Megvan rá az esély, hogy katasztrófába fullad? A korkülönbség miatt érezhetem magam ilyen jól vele, mert kicsit érettebb a gondolkodásom a korosztályomhoz képest? Tényleg olyan nagyon sokat számít az egzisztenciális különbség? Vagy a korkülönbség?
