2,5 éves múlt a fiam, van egy kisöccse, aki 1 éves múlt. A nagyobbik fiammal kapcsolatban lenne kérdésem. Okos, értelmes gyerek, 1,5 évesen elkezdett beszélni, 2 évesen már mindent el tudott mondani. A problémám az agresszivitása, ami sajnos sokszor önmaga ellen irányul, húzgálja a haját, és látszik, hogy iszonyatos feszültség van benne. Tudom, hogy ez egy nehéz korszak számára, próbálunk türelmesek lenni, nem mindent tiltani, megbeszélni a dolgokat, de valahogy mégis azt érzem, csak fokozódik benne a feszültség, amit valahogy le kell vezetnie. Igazából attól félek, hogy ez a hajhúzogatás rossz szokássá is válik nála és "maradandó" marad. Majd 3 évesen kezdi az óvodát, bár már lenne rá igénye szerintem, de még nem megoldható. Mit tehetnék, hogy segítsek neki?
Húzgálja a saját haját
Kedves Anyuka!
Az agresszió- és indulatkezelés kapcsán az egyik legfontosabb dolog a kiváltó ok feltárása, illetve a feszültséglevezetés hatékony módszereinek elsajátítása. Az Ön által említett esetben a kiváltó okot els?sorban a testvérféltékenység miatt kialakult konfliktusok jelentik.
Itt érdemes kitérni néhány konkrét helyzetre is, azonban az alábbi néhány általános tanács mindig érvényes.
- Határozzuk meg, mi az a három legfontosabb dolog, amihez mindenképpen tartania kell magát a nagyobb testvérnek. Ha ez m?ködik, akkor egyéb engedményeknek is helye van.
- Egy közösen kitalált "titkos" jelzés figyelmeztessen a megállapodásra, ha szükséges. Segítségül hívhatunk egy bábot is, aki közvetíteni tudja, mi volt a korábbi megállapodás. Mondja el ?, mit várunk az adott helyzetben! Ez segít kibillenteni a gyermeket a feldúltságából, könnyebben elvonhatjuk a figyelmét a sérelmér?l. Ha ez nem lehetséges, azonnal vonjuk ki a helyzetb?l!
- Lehet?leg úgy adjunk nyomatékot mondandónknak, hogy leguggolunk a gyermekhez és innen tartjuk vele a szemkontaktust.
Másrészr?l a feszültségoldó technikák elsajátítása kerül most el?térbe, vagyis meg kell tanítania gyermekének, hogyan vezesse le a kellemetlen, feszít? érzéseket, anélkül, hogy önmaga ellen fordítaná indulatait!
- A mágikus segít? lehet saját készítés? ?rangyal baba is, vagy válasszanak egy kedvenc figurát, amelyik mindig kéznél van, akihez bármikor lehet fordulni és megnyugtató a jelenléte. Ha anyagból van a figura, érdemes levendula illóolajjal átitatni, aminek kellemes nyugtató hatása van.
- Tanítsa meg a hasi légzés egyszer? technikáját gyermekének! Végezzék el együtt azt a fantázia-gyakorlatot, amiben elképzel egy hatalmas levendulamez?t, felidézi vagy akár a valóságban is magába szívja az illatot és képzeletben kilégzéskor egy pitypangot vagy egy szélforgót fúj meg, miközben csak a hasába vesz leveg?t és onnan lélegez ki, mintha egy lufit fújna fel a pocakjában és eresztené le, minden egyes kilégzéssel! A citromf? tea szintén nyugtató hatású.
- A feszültséget rajzban is ki lehet fejezni. Színeket, formákat lehet rendelni a nehéz érzésekhez.
- A nyugtató zene is elcsendesít.
A feszültségoldó kincsestárat egy ládikóban is össze lehet gy?jteni, ahonnan könny? el?venni, ha szükség van rá, legyen mindig kéznél!
Ha a gyermeknek sikerül elsajátítania, hogyan oldja fel zaklatott érzéseit, egyre ritkábban fordítja majd maga ellen indulatait.
Ha a fenti tanácsok nem hoznak kell? eredményt, érdemes néhány alkalmas konzultáció erejéig szakember segítségét kérni. A konkrét helyzetek, konfliktus-forgatókönyvek elemzése sok olyan részletet is feltár, amelyek az általános tanácsok finomításával visznek közelebb a megoldáshoz.
Üdvözlettel:
E. Tóbiás Sára
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
