Igyekszik, de a dühével nem tud mit kezdeni

Kedves Sarolta!
A kisfiam 5 hete jár óvodába. Látszólag könnyen ment a beilleszkedés. Eszik, alszik rendesen - ám a viselkedésével vannak problémák. Amikor elveszik a játékát, vagy akadályozzák akarata megvalósításában, odaüt, már az is el?fordult, hogy harapott. Nagyon sokat beszélgettünk a dologról, mindig megbánja azonnal a tettét (bocsánatot kér, néha megszeretgeti az "áldozatot), de újra s újra el?fordul. Igyekszik, de a dühével nem tud mit kezdeni. Nem tudom, hogy mit tehetnék. Mindig elmondjuk neki, hogy nagyon szeretjük, de így nem lehet viselkedni. A lehet? legtöbb id?t vele töltjük. Néha minket is meglegyint. Az anyai szívemnek ez nagy bánat. Mit rontottam el? Hogy segítsek neki? Mennyire természetes jelenség ez? Mikorra növi ki?

Kedves friss-óvodás Édesanya!

Az óvoda az els? színtér, ahol a kisgyereknek k?kemény keretrendszerhez kell tudni alkalmazkodni, ahol már inkább a teljesítményei és a viselkedése alapján mérlegelik - és fogadják, vagy sokszor utasítják el ?t. Ugyanez igaz a frissen ebbe a helyzetbe lép? szül?kkel is... számukra is ez a premierje saját szül?i teljesítményük megmérettetésének (volt már eddig is pár. És mennyi lesz még ezután!!!).

A legkorábbi életkortól fontos a gyermek érettségi szintjének megfelel?en történ?, világos, érthet? tömör megbeszélés, hiszen így tanítjuk meg gyermekünket a bels? folyamatok létére, keretezésére, szabályozására, a kapcsolatok empatikus m?ködtetésére, magunk és a másik elfogadására, tiszteletére. Ugyanakkor eleinte ezeknek a megbeszéléseknek még korlátozottan van közvetlen hatása a viselkedésszabályozásra, ebben a zsenge életkorban, amikor még fokozottan az ösztönök, indulatok irányítanak... és ez fordítva is igaz: inkább tettekkel, mint szavakkal tudja még "elmondani", ami belül mozog (pl.: "Ne vedd el, ezzel most én szeretnék játszani!" Vagy: "Én ezt és ezt elterveztem, és végig is akarom csinálni, mert jó okom van rá!").

Egyik szeretett mesterem tömör összefoglalása szerint az egészséges kisgyermek "eszik-iszik-alszik-pisil-kakil-játszik". Örömmel állapítom meg, hogy ezek Önöknél mind megvannak! Továbbá, igen fejlett az önérvényesít? képessége, amit nagy er?kkel igyekszik szocializált formába önteni, és rendkívül empatikus, képes kilépni saját szerepéb?l és a másikkal azonosulva, átérzi annak helyzetét. (Van-e otthon testvére, akivel már alkalma nyílt az osztozást gyakorolni?) Öt küzdelmes, és bizonnyal sokszor örömteli hete annak, hogy ez a kisgyerek életében el?ször hosszú órákon keresztül édesanyja, édesapja nélkül, huszonvalahány hasonsz?r? kis csibész között "kénytelen" elboldogulni... ez nem megy egyik pillanatról a másikra úgy, mintha "mi sem történt volna"!

Ön valószín?leg nem rontott el semmit, a jelenség (a leírtak alapján) teljesen természetes. Pusztán "kin?ni" nem fogja a fiúcska: viszont ha Önök, szül?k (és a szeretetteli, hozzáért? óvodapedagógus) továbbra is "állják a sarat", és képviselik a múlhatatlan szeretetet - akkor ebben a közösségben a sokféle visszajelzés és mintaadás nyomán meg fogja tanulni, hogy hogyan érdemes a társas helyzetekben az adok-kapok, enyém-tiéd viszonyokat önmaga és mások számára is elfogadható módon kezelni.

Végül: arra biztatom, hogy legyen nagy öröm az anyai szívének ez a talpraesett, energikus kis fickó! Töltsenek együtt továbbra is sok-sok boldog id?t, hogy abból töltekezve bátran, és egyre ügyesebben vághasson neki a nagyvilágnak.

Üdvözlettel

Simon Sarolta