4,5 éves ikerfiaim vannak. Az óvodában egy ideje az egyik dominánsabb, és a közös barátokat kisajátítja. Az óvón?k nem avatkoznak ebbe bele, lehet, helyesen, mert a gyerekeknek meg kell tanulni kezelni a konfliktusokat. Azonban ez az élethelyzet addig fajult, hogy azt vettük észre a párommal, hogy az elnyomott kisfiam, Bence sokkal jobban ragaszkodik a tesójához, mint a másik. S?t a domináns testvér, Balázs már nagyon semmiben sem enged. Eljutottunk addig a pontig, hogy próbáltunk külön-külön beszélgetni a gyerekekkel. Próbáltuk megtudni a probléma okát. Annyi derült ki, hogy Bencét nagyon bántja az, hogy a barátok nem játszhatnak vele, és ezért át akar menni a párhuzamos másik óvodai csoportba. Tanácstalan vagyok, hogy teljesítsük-e a kérését, mert nagyon menekülés-íz? a dolog. A domináns Balázs nem tudta megmondani, miért nem akar Bencével is játszani és megosztozni a barátokon. Valamit hablatyolt arról, hogy valamit Bence kapott meg és nem ?, de ez nem igaz, mert nagyon vigyázunk az egyenl?ségre.
Szerintem most próbálnak kinyílni és barátokat keresni, de ez az ellentét miatt nem nagyon megy, legalábbis Bencének nem. A keresztanyjuk a párhuzamos csoportban dolgozik kisegít?ként áprilisig. És ezért félek, hogy Bence azért érzi megoldásnak a másik csoportba kerülését. Csak mi lesz, ha lejár az id? áprilisig, és egyedül marad az új környezetben?
Iker-probléma az oviban
Kedves Zsolt!
Az iskolába menetelnél szokták javasolni, hogy amennyiben a körülmények engedik, akkor lehet?ség szerint próbálják meg különböz? osztályokba íratni a gyerekeket, hogy ne lebegjen mindig ott az összehasonlítás közöttük.
Egy négy és fél éves gyermek még nem biztos, hogy érteni fogja azt, hogy milyen feln?tt erkölcsi szempontokat kérnek rajta számon. ?k rivalizálnak egymással, és nyílván a dominánsabb gyermeknek lesznek ebben a küzdelemben jobbak az esélyei. De nem feltétlenül fogja tudni megmondani, hogy miért teszi. Fog találni indokokat – „hablatyolni” fog, de nem látja még át, hogy mit miért tesz. Egyszer?en fontosabb akar lenni, mint a tesója.
Én úgy gondolom, hogyha megoldható, akkor érdemes lenne megpróbálni Bencével a másik csoportot, találja meg ott a saját alkatának megfelel? barátait, küzdjön meg ott saját magáért. A keresztanyját pedig meg kell kérni, hogy ne legyen vele túlóvó, inkább csak terelgesse a többiek felé. Talán arra is jobban rá fognak látni, hogy Bencének mi a nehéz, és célzottabban fognak tudni segíteni neki.
Mert az ikerség kezelése szül?ként sokszor nehéz. Mert még élesebben vet?dik fel az a probléma, hogy vajon tényleg egyformán kell-e bánnom velük. Sok mindenben mások, másmilyen érzelmi közeledésre van szükségük, másra vágynak, másképpen érzékelik a körülöttük lév? világot. Szóval nem egyformák. És ezt ki kell tapasztalni, hogy szül?ként hogyan tudok jól viszonyulni hozzájuk, de szerintem semmiképpen sem egyformán.
Én a másik csoportot változtatásnak érezném, és nem menekülésnek.
Üdvözlettel: Majoros Andrea
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
