Kisfiam 5 éves, és van egy talán "rossz szokása", ami nagyon zavar és nem is tudom, hogy mi áll mögötte. Az óvodában gyakran odaáll az asztal sarkához és odadörgöli a kukiját. Az óvó nénik szóltak, mert otthon ez nem jellemz?. Már leültünk beszélgetni, hogy ez illetlen, ilyet nem csinálunk mások el?tt, de most már hónapok óta mindennap csinálja. Úgy vettem észre, nem nagyon szeret oviba menni, unatkozik. Az óvó nénik is mondják, hogy nehezen bevonható a játékokba, inkább szemlél?d? típus. Otthon pont az ellentéte. Mindig pörög, vidám és otthon nem is szokta csinálni. Az óvó néni szerint szoronghat valamit?l, nem mer odamenni a gyerekekhez. Reggelente, amikor viszem, akkor pedig beszalad, játékot kezdeményez, hívja ?ket játszani. Ha valahová megyünk vendégségbe, vagy olyan társaságba, ahol van gyermek (testvére nincs), akkor barátkozó, könnyen ismerkedik. Otthon sokat foglalkozom vele én is, a férjem is. Arra gondolok, hogy rájött arra, hogy ez "jó érzés" neki. De mit lehetne tenni azért, hogy err?l "leszokjon". Az óvó nénik is mit csinálhatnának, hiszen vannak a csoportban 24-en, nem figyelhetnek mindig egy gyerekre, hogy unatkozik-e. Köszönöm válaszát!
"Illetlenül" viselkedik, "kukizik" az oviban
Kedves Anyuka!
Levele két problémát tartalmaz: az óvodai „unatkozást”, és a maszturbálást – én az utóbbit az el?bbi következményének gondolnám. A maszturbálással kisgyerekkorban meglátásom szerint semmi baj nincs, amíg a környezet el nem kezdi megbélyegezni és morális kérdést nem csinálnak bel?le, illetve ha annyi kontrollja van a gyereknek az örömszerz? viselkedés fölött, hogy a magánszférájában tudja tartani azt. Valós problémát akkor mutat, ha úgy t?nik, ez utóbbira képtelen a gyerek. Nem rossz szokás ez, úgy t?nik, kisfiának eszébe sem jut „kukizni” olyan helyzetekben, ahol jól érzi magát. Az elmondás alapján otthon is, ismer?s gyerekek között is vidám, felszabadult, feltalálja magát, s?t, az óvodába érkezéskor is lelkesen kapcsolódik a többiekhez. Miért unatkozna napközben? Valószín?bb, hogy az óvodai élet valamely szelete szorongáskelt? a számára – konfliktusba keveredett valamelyik társával? Zajlik olyan típusú csúfolódás, amir?l az óvónék nem tudnak? Van olyan feladattípus, ami próbára teszi a képességeit vagy önállóságát? Ezek csak az én ötleteim, mindezt érdemes lenne alaposan körbevizsgálni az óvón?kkel, esetleg az óvodapszichológussal együtt!
Üdvözlettel – Kiss Kinga
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
