Interneten könny??

El?ször is azzal szeretném kezdeni, hogy 17 éves vagyok, és nagyon sok embert ismerek, így nincs gondom a kapcsolatteremtés ezen fajtájával. Azonban megfigyeltem azt, hogy ha egy személyt megismerek mondjuk az interneten, majd pedig megszeretem, s?t szinte belezúgok már interneten keresztül,  akkor egyszer?en nem tudok vele a személyes találkozón beszélgetni. Ezt úgy értem, hogy nem jut semmilyen dolog az eszembe, amit felhozhatok esetleg. Teljes mértékben hülyeségeken jár az eszem, hogy vajon tetszem-e neki, és a legrosszabb, amikor ott tartok, hogy mennyire 'ciki', hogy nem mondok semmit. Ezért már elég sokszor kellett csalódnom, és sajnos már szeretnék valakit úgy szeretni, hogy valaki viszontszeret. A másik hátulút?je az, hogy kezdek belefáradni lelkileg ebbe az egészbe... (mármint hogy sosem jön össze semmi). Tudna nekem tanácsot adni, hogy mit csináljak?

Kedves 17 éves!

Az Ön problémája elég gyakori a kamaszok körében. A leveléb?l az derül ki számomra, hogy vannak barátai, ismer?sei szép számban, de valahogyan a lányokkal a kapcsolat mindig az interneten keresztül kezd el?ször komollyá válni. És a fantáziája mintha sokkal el?rébb járna akkor, amikor az els? valós találkozó létrejön. A számítógép el?tt ülve már egy kész romantikus regény van a fantáziájában, és mivel „belezúgott” a lányba, Önnek is felnagyított kép van a fejében, hogy milyen is ?. De saját maga is szeretne tökéletesnek látszani az els? randin, és megnyugtató visszajelzéseket várna, ami igazolja az el?zetes elképzeléseket. Írásban kommunikálni mindig könnyebb, mert ott van id? kigondolni a frappáns választ, ki tud lépni a netr?l, ha nem akarja folytatni a beszélgetést, és erre bármilyen indokot ki lehet találni. A valós kommunikáció sokkal nehezebb. Ebben érték kudarcok, és ezek a kudarcok már el?re er?s szorongásokat generálnak.

Különösen az lehet nehéz, ha csetelés közben határozott és vagány tud lenni, és a személyes találkozón visszahúzódó, nagy a kontraszt. Akkor az önbizalma cserbenhagyja. Kamaszkorban úton vagyunk a gyermekkorból a feln?ttkor felé – küzdünk azzal, hogy milyen vagyok valójában, kire hasonlítok, kire szeretnék hasonlítani, és milyen feln?tté szeretnék válni. Éppen ezért ritka, hogy stabil önértékelésünk lenne. Id?nként h?snek és rendíthetetlennek érezzük magunkat, máskor a világ kicsi porszemének.

A tanácsom az, hogy induljon neki megtudni, hogy ki is Ön valójában – hogy ne legyen annyira fontos, hogy egy adott helyzetben milyen képet fest magáról, és ne bénítsa le az a félelem, hogy mi van akkor, ha „ciki” vagyok. Hanem ki meri mondani mondjuk a partnerének, hogy mindig izgulni szokott ilyen helyzetekben, mert tele van várakozással. És talán azt is meg meri kérdezni, hogy ? hogyan van ezzel. Gyakran az ?szinteség átsegít ilyen helyzeteken, de ekkor felvállaljuk azt, hogy vannak gyenge pontjaink. Így viszont nem egy idealizált, hanem egy sokkal reálisabb képet adunk magunkról. És mennyire megnyugtató, ha valaki ezzel együtt el tud fogadni minket.

Ehhez a változáshoz nyújthat segítséget, ha keres magának a neten egy pszichodráma csoportot, kamaszoknak is van ilyen. Itt kis csoportban, hasonló problémákkal küzd? fiatalok nyújtanak egymásnak segítséget védett közegben. Visszajelzéseket kaphat arról, milyennek látják a többiek, maga is visszajelzéseket adhat azokról az érzésekr?l, amelyeket a többiek keltettek magában. Az életben átélt helyzetek megjelenítésével újraélheti, átdolgozhatja, jobban megértheti saját nehézségeit. Ha úgy érzi, hogy egy csoport feszélyez? az Ön számára, akkor választhat egyéni tanácsadást is, de valahogyan azt gondolom, hogy ha kifejezetten csak ez a probléma, akkor egy csoportos „önbizalomnövelés” és önismeret hatékonyabb lehet.

Sok sikert!
Andrea