Kamaszkori érzékenység?

14 éves kamasz fiú anyukája vagyok. Gyermekem korához képest érett gondolkodású, de talán a kamaszkornak köszönhet?en nagyon érzékeny, sérülékeny. Barátnak vélt osztálytársa ellene fordult, kikezdte, napi szinten sértette önbecsülését. Gyermekem igyekezett sokáig nem venni róla tudomást, nem is beszélt róla. Ez az állapot kb. 1-2 hónapig tarthatott, mire elmondta. Kérte, hogy ne szóljak senkinek, majd elmúlik. Mivel nem múlt, többször sírt, éjszaka kiabált álmában, jeleztem az osztályf?nöknek a problémát. A piszkálások az iskolában elmúltak. A gyerek viszont annyira a szívére veszi a barát elvesztését, hogy a
közös edzésekre sem akar járni, nem tud esténként elaludni, úgy érzi, hogy most a többi osztálytárs is kirekeszti, közelükbe sem mer menni. A korábban barát osztálytárs vezet? szerepet tölt be az osztály életében, sokan mellé álltak, de persze akad, aki gyermekem mellett áll a bajban is. Már sokszor átbeszéltük otthon, hogy nem volt igazi barát, aki ilyen könnyen ellene fordul. Az osztályf?nök is arra törekszik, hogy hagyják békén egymást, ha nem jó egyiküknek sem a haverkodás. Már-már depressziósnak gondolom. Id?nként el akarja mondani, hogy mit érez ezzel a problémával kapcsolatban, de el?fordul, hogy nem akar hallani se róla, nem akar beszélni róla. Van, hogy jó kedve van, de ha eszébe jut, hogy iskolába kell menni, akkor sajnos zaklatottá válik, kiborul. Este nem tud elaludni, szinte fél a másnaptól. Már nem
bántják, de úgy érzem, hogy önértékelési problémái lettek. Teljesen tanácstalan vagyok, kérem, adjon tanácsot, hogy hogyan húzhatnám ki ebb?l a gödörb?l. Kamaszkori érzékenység csupán, vagy depresszió?
Önértékelési probléma esetleg? Nem tudom mivel állunk szemben. Aggódom érte.

Kedves Édesanya!
Igazán megejt? a történet, amit leír. Igazi, életbevágó lelki-kapcsolati események ezek, amelyek most ebben a gyermekb?l feln?tté váló fiúban, ?vele zajlanak. Ilyen események mentén, által formálódik a jellem, ehhez hasonló kamaszkori megélések meghatározóak önmagunk, mások és a világ észlelésében, ezekhez való viszonyunk kialakításában. Az els? mély, szül?kapcsolathoz mérhet? barátságok ekkor köttetnek - ezzel alkalmat adva az els? fájdalmas, megszenvedett, lelket érlel? csalódásokra is. Akinek vannak er?forrásai, melyekre nehéz id?kben támaszkodhat (megért?, megtartó szül?, tanár, közösség, energiát adó és emészt? hobbi), jól jöhet ki az ilyen helyzetekb?l: átélve, kibírva a fájdalmat, a hiányt, felfedezve megküzdési lehet?ségeit, önismeretében meger?södve. El?ször persze a negatívum dominál: az önvád, a szégyen, a veszteség fájdalma. Ellenszerük lehet, ha egy olyan történetté sikerül formálni az eseményeket, ami elfogadható magyarázatot is ad, és visszaadja a kontrollt, annak hitét, hogy legközelebb lehet másképp tenni, s ezzel máshogy formálni a dolgokat. Ebben segítenek a megmaradt barátok, a józan, praktikus, hathatós közbelépésre képes pedagógus, az érzéssel, figyelemmel jelen lév?, tettrekész, de nem tolakodó-faggatózó szül?. Micsoda lehet?ség ilyenkor egy-egy spontán, mély, meghitt beszélgetés az élet nagy dolgairól! Barátság, szerelem, h?ség, árulás, megbocsátás, elengedés, erkölcsi tartás... a fiatal számára példaérték? személyek saját megdolgozott megélései ezekr?l a témákról nagyon sokat segítenek, ha a feln?tt elérhet?, és mindezt megosztja vele. (Persze emellett éleslátó szemmel figyeli is, hogy ki-ki hogyan él, milyen pédát mutat a mindennapos cselekedetei által...)
Klinikai depresszió fennállása valószín?tlen; a kamaszkori érzékenység és önértékelési probléma pedig bizonnyal jelen van. 
A legf?bb, hogy a fia bizalma Önben megmaradjon, ennek érdekében azt javaslom, ne tegyen semmit, amir?l el?bb nem beszéltek. Ide tartozhat például iskolapszichológustól való segítségkérés is.
Egyel?re (talán senkinek sem) világos, miért szúrt ilyen mélyre ez a tüske, vajon milyen, egyéb okból már érzékeny pontot talált el. Illetve, hogy a helyzet mely összetev?i eredményeztek ilyen er?s hatást. Jó eséllyel célzott küls? beavatkozás nélkül is túljut a fia ezen a válságon - csak a szükséges mérték? támogatással, maga mászik ki a gödörb?l.

Üdvözlettel

Simon Sarolta