Kapunyitási pánik?

25 éves egyetemista vagyok. A rám nehezed? nyomás miatt néhány hete volt egy pánikrohamom, és azóta nem igazán vagyok önmagam. Korábban is volt, hogy jelent?s nyomás volt rajtam, talán még jelent?sebb, mégis mindig venni tudtam az akadályokat, a stresszes helyzeteket a javamra tudtam fordítani. Alapvet?en kiegyensúlyozott, nyugodt ember vagyok, jól érzem magam a b?römben, sokat szoktam örülni, megtalálom az életben az örömöket, a mentálhigénémre is tudatosan odafigyelek, szoktam a témában olvasgatni. Most azonban mintha kicseréltek volna. Tudatosan felvettem a keszty?t a problémával, összeírtam a tennivalóimat, beosztottam az id?met és hiszem, hogy minden rendben lesz. Ennek ellenére állandóan fáradtnak és kiégettnek érzem magam, a problémához szorosan nem kapcsolódó dolgoktól is kiborulok: egy megható film, zene, emlék és sokszor sírnom kell. Állandóan van rajtam egy megmagyarázhatatlan feszültség, el?fordul, hogy úgy érzem, nem bírom tovább. Ha rámtör a stressz, kemény munkával általában meg tudom magam nyugtatni, de aztán kicsivel kés?bb újra rámtör. Elég egy kósza gondolat, ami lehet, nem is áll valós alapokon, és elölr?l kezd?dik, úgy érzem, nem tudom kontrollálni. Anyukámmal szoktam beszélgetni és szoktam sétálni, az segít, de mégsem múlik el. Ráadásul vizsgaid?szak van, így most még lazítani sem tudok. Mi történik velem? Hogyan tudnám ezt megoldani?

Kedves Egyetemista!

A pánikzavar hátterében általában összetett okok állnak, amik a személyiség mélyebb rétegeit is érintik. Egy-egy vizsgaid?szak, az egyetemmel járó feszültség is lehet igen megterhel?, önmagában azonban nem szokott pánikzavart okozni.

Bár levelében a tanuló mivoltán kívül nem sokat árul el magáról, mégis azt gyanítom, hogy a helyzet tehát összetettebb. Aki egyetemet is végzett, 25 évesen már dolgozni szokott. Ha még egyetemista, akkor az azt jelenti, hogy a klasszikus "18 évesen választok egy egyetemet, majd öt év alatt elvégzem" modellt?l valami miatt eltér. Gyakran látom, hogy a fiatalokban szorongást kelt az a gondolat, hogy az iskola elvégzése után feln?ttként kell élni az életet, meg kell mérettetnem a munkaer?piacon, kikerülök a biztonságos gyermeki pozíciómból. Sokszor ez a nem tudatos félelem nyújtja el az egyetemi tanulmányokat, vezet oda, hogy a fiatal végül be sem fejezi azt, vagy a húszas évei közepén ismét belekezd egy másik szakba. A gyermeki énünket anyukánk meg tudja nyugtatni, de mivel már a feln?tt szemével látja/érzi az egyetem utáni élet súlyát, a pillanatnyi feszültségoldás már nem segít. Talán az sem véletlen, hogy a feszültésgoldás ezen nem túl gyakori kísérletét írja le levelében: anyukám vigasztal.

Összességében azt tapasztalom, hogy rövid távon sok kiváló feszültségcsökkent?, pánikrohamot leállító technika létezik, de ha a kapunyitási pánik szorongása nem oldódik, és nem találja meg az Ön számára megnyugtató utat a feln?tt életbe, akkor a rövid távon alkalmazható technikák nem hoznak valódi megoldást. Pszichológus szakember fog tudni Önnek segíteni!

Üdvözlettel,

Kovács Réka