Kapuzárási pánik vagy személyiségzavar?

A segítségét kérném egy elég bonyolult ügyben. Nagyon nem merülnék bele, röviden: párom 29 éves, 5 éve éltünk együtt, eljegyzés is volt. Novemberben elhagyott, összejött egy másik n?vel, azt mondta, ? boldog akar lenni, elköltözött. December 5-én visszaköltözött, január 1-jén újra elment ugyanahhoz a n?höz. 3 hét múlva elhagyta, most a testvérénél lakik. Pár nap múlva elkezdett hozzám járogatni, mindennapos volt, sokszor éjszaka ment haza, már azt hittem, végre rendbejön, sok id?t töltöttünk együtt. Közös tervekr?l beszélt, mikrót, kondigépet, egyéb dolgokat vásárolt, hogy ? engem szeret és itt akar élni velem. (Ez kb. 1 hónapig tartott.) De pár hete ismét járogat ahhoz a n?höz. Neki is vett mikrót, hangfalat... Teljesen megváltozott a viselkedése, állandóan fáradtságra panaszkodott, ideges, agresszív lett. Hozzáteszem, mindenféle el?jel nélkül hagyott el, és azt a másik n?t is, reggel felkelt és csomagolt, hogy ? elmegy. A másik n?t?l szintén így jött el, fekelt és csomagolt, azt mondta neki, engem szeret és visszajön. Utánaolvastam az interneten, mi lehet a baja, és rengeteg hasonló történetet találtam.Biztos vagyok benne, hogy kapuzárási pánikja van, most 29 éves - vagy valamiféle személyiségzavar lehet? Mennyi ideig tarthat ez az állapot? És a volt barátn? (én) vagy a családja hogyan segíthet? Mi lehet a megoldás? Mióta összejárogat ezzel a n?vel, mindenkivel ellenséges, agresszív. Ez az állapot kéthetente, havonta változik, mikor itthon van, hozzám jár, teljesen normális, aztán mintha kicserélték volna.
Szeretnék rajta segíteni, meg valahol még mindig reménykedem, hogy észhez tér és visszajön. Milyen szakembert érdemes felkeresnem? Pszichológust vagy pszichiátert? Kérem, segítsen, mit tehetnék? Egyáltalán hogyan vehetném rá, hogy nézesse meg magát, biztos valami gond van nála. Mindig is csendes, inkább itthonül? típus volt.

Kedves Böbe!

A kapuzárási pánik manapság meglehet?sen divatos kifejezés, ennek megfelel?en igyekszünk minél több ismer?sre és ismeretlenre ráhúzni, akik véleményünk szerint nem megszokott módon viselkednek, s látszólag fejvesztve menekülnek az id? múlása el?l.
A magam részér?l azt gondolom, hogy ez a jelenség nem annyira egyéni problémákból fakad, sokkal inkább amolyan „civilizációs”, társadalmi termék. Sokszor olyan kereteket, feltételeket, elvárásokat alkotunk, amiknek szinte lehetetlenség megfelelni, aki pedig mégis megpróbálja, és emiatt a viselkedése megváltozik, megbélyegezzük azzal, hogy kapuzárási pánikja van.

Ugyan tény, hogy a „bepánikolt” ember cselekedetei sokszor t?nhetnek irreálisnak, a helyzethez nem ill?nek, véleményem szerint ha valódi pánikról beszélünk, a viselkedés sokkal inkább lesz elkerül? jelleg?, mintsem célratör?, habzsoló.

A fenti mondat els? fele ugyanakkor a személyiségzavarral küzd?kre is igaz. Rájuk is jellemz?, hogy cselekedeteik, viselkedésük nem igazodik az adott helyzetben elvárhatóhoz; sokszor széls?ségesek. Hajlamosak mások érzéseit figyelmen kívül hagyni, környezetükkel való viszonyuk finoman szólva rendszerint problémás. Azonban ha valóban személyiségzavarról beszélünk, akkor fontos szempont, hogy a felvett viselkedésminták rögzültek, nem pedig id?szakosan jelentkeznek. A kialakult merev jellemz?k pedig a szociális, személyek közötti kapcsolatokat érintik els?sorban.

Kérdésére válaszolva: érdemes pszichológus szakemberhez fordulni, aki az Ön pontos leírása alapján megállapíthatja, valóban megnevezhet?, körülhatárolható és kezelhet? problémával állunk-e szemben.

Üdvözlettel:
Herceg Attila