Kényszeresen hazudozom, nyugtatózom magam...

Családi gondokkal fordulnék Önhöz, mint szakemberhez. 16 éves vagyok s két kistestvérem van, bár nem vérszerintiek. Még miel?tt megszülethettem volna sem voltak jóban a szüleim. Kisöcséimet apám nevelte kiskoruk óta. Anyám együtt él az apámmal, de közben barátja van, s nincsenek jóban, rajtam vagy épp máson tölti ki a dühét. Épp most is vele telefonál, míg én sírok és sírok csak. Egész gyermekkoromtól kezdve mindig is én voltam a hibás mindenért. Volt, mikor az autóban ültünk, szüleim kiszáltak beszélgetni apám testvérével, de én bent maradtam vigyázni a kisöcsémre, aki úgy négyéves lehetett, én meg hét, vagy meg annyi se. Az öcsém ki akart szállni, de pár pillanatra nem figyeltem oda és jött az autó... Majdnem meghalt miattam. Apám el akart verni és sikerült is neki.
Mesélhetnék rengeteg dologról - a szüleim harmadszorra válnak, hétévesen elütött egy járm?, mert nem figyeltek rám, 12 évesen majdnem eltörtem a kezem, mikor lezuhantam egy dombról biciklivel, mert apám nem húzta meg a hátsó féket. 12 éves korom óta vagdosom magam, bár egy éve abbahagytam, egy éve titokban pszichológushoz járok, az arcom tele van sebhellyel, amit gy?lölök. Kényszeresen hazudozom, gyógyszereket eszem tömegest?l, nyugtatózom magam...

Kedves 16 éves!

A kamaszkor, amiben most Ön is van, sok szempontból nagyon nehéz id?szak. A pszichológia úgy tekint erre az id?szakra, mint normatív krízisre. Azért krízis, mert az életünk minden területe változik, el kell búcsúzni a gyerekkortól, megváltozik a viszonyunk a szüleinkkel, párkapcsolatok alakulnak és a munka világában is el kell indulni (vagy legalábbis lassan kitalálni, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”). Normatív pedig azért, mert az élet természetes velejárója.

Az, hogy felnövünk, egyben azt is jelenti, hogy le kell válnunk a szüleinkr?l, átértékeljük, mi az, ami elfogadható abból, amit ?k képviseltek számunkra. Ez a folyamat önmagában is nagyon felkavaró, tele van indulattal. Különösen akkor, ha a családi háttér nem rendezett. Egy ilyen z?rzavaros helyzetben nagyon nehéz az amúgy is felkavaró kamaszkort megélni. Nagyon nehéz azzal szembesülni, hogy a szüleimt?l nem azt a figyelmet kaptam, amire vágytam volna. Bízom benne, hogy a terápia segíti Önt, és a leírt problémákról beszélnek a pszichológusával. Kérdés, hogy miért titokban jár. Lehet, hogy a szülei számára nyilvánvalóbb lenne, hogy baj van, ha tudnák, hogy szakembert keresett fel. Err?l érdemes lehet beszélni a terapeutájával.

Sok er?t kívánok!

Kovács Réka