Kevés vagyok neki?

Párommal már 8 éve vagyunk együtt, 4 éve együtt is élünk. Én házasságpárti vagyok, amit ? tud, de mégsem akar feleségül venni. Azaz hiteget, hogy majd ekkor meg akkor stb... mivel már mindketten voltunk korábban házasok, így ezt is felhozta már, hogy ideológia meg vallás..... meg ? szeret és miért nem elég ez? Természetesen a baráti körünk ismer minket, de szélesebb körökben, pl. a Facebookon olyan, mintha nem is léteznék. Persze néha szóvá teszem, és akkor mindig feldúltan kiabál és azonnal támad, hogy ?t  nem érdekli ilyesmi. Már nem vagyunk 20 évesek! Valahogy azt érzem, hogy kevés vagyok neki, és ezért nem akar elkötelez?dni. Mintha várná az „igazit”. Ett?l a gondolattól persze frusztrált leszek, amit érzékel és utána meg az a baja, hogy miért nem vagyok vidám? Mert nekem soha nem lehet rossz napom?! Szeretem, de lassan már minden önbizalmam elszáll, mert kevésnek érzem magam. A kérdésem, hogy jól gondolom e? Valóban kevés vagyok neki és ezért nem vesz el?

Kedves Kevéske!

Kivételesen egy határozott állásfoglalással kezdem a válaszom: nem gondolja jól. Valójában túlontúl sok neki, azért nem veszi el. Sok neki a valós, átgondolt, mélyen megérlelt elkötelez?dés terhe – amihez ? érzi kevésnek saját magát. Sok a felel?sség, amit egy elkötelezett kapcsolatban a másikért vállalunk, sok a munka, amit önmagán kell(ene) ahhoz elvégeznie, hogy erre (újra? vagy el?ször?...) képessé váljon. Intimitás, szenvedély, elkötelez?dés mindkét félnek megfelel?, közösen kimunkált, önismereten és a másik felé irányuló kíváncsiságon, nyitottságon alapuló egyensúlya kell ahhoz, hogy egy párkapcsolat tartósan is boldog legyen. Aki az „igazit” várja, az inkább önmagát nem érzi annak, azért próbálja kétségbeesetten a külvilágban keresni a teljességet, a megelégedést – pedig ezeket a min?ségeket egyetlen másik embert?l sem kaphatjuk meg. Csak egy olyan kapcsolatban élhetjük át, amelyben két teljes ember valódi találkozása megtörténik.  Ehhez sok minden szükséges. Néhány rendkívül fontos kérdést Ön is leír a levelében, amik mind-mind megérhetnek egy nagy beszélgetést – nyitottan, egymásra kíváncsian, elfogadással. Nem megijedve és elzárkózva az els?ként megjelen? nehéz érzésekt?l, sértettségt?l, fájdalomtól, haragtól, hanem ezeken túllendülve addig beszélgetni, amíg kölcsönösen meghallják azt, amit a másik valóban mondani szeretne. Már egészen kialakult Önök között egy masszív játszma az elkötelez?dés kapcsán, érdemes lenne ezt megtörni. „Klasszikus” nemi szerepekbe helyezkedtek: a férfi kedvességre vágyik, a n? biztonságra. Kívánom Önöknek, hogy megtalálják a módját annak, ahogy ezt képesek megadni egymás számára.

Üdvözlettel

Simon Sarolta