Kicsi koromtól harcolok a szüleim szeretetéért

A szüleim a bátyámat szeretik jobban és az ? családját, engem és a várandós feleségemet mell?znek, mintha nem is léteznénk, nem lennének érzéseink, egyszóval senkik vagyunk. Már kicsi koromtól harcolok a szeretetükért, mindig jó tanuló voltam, mindig szófogadó voltam, talpraesettebb voltam, mint a bátyám. Most, feln?tt korunkra a bátyámra iratták az összes vagyonukat, engem teljesen kihagytak bel?le, de nem is ez zavar, hanem az, hogy engem ennyire semmibe vesznek mindig, az ? feleségét és a gyereküket az égig magasztalják, pedig sokszor megbántja a szüleimet, a várandós feleségemre meg úgy tekintenek, mintha ott se lenne. Látszik, hogy egyáltalán nem érdekli ?ket, hogy újabb unoka
érkezik a családba. Nem tudom megváltoztatni ezt a hozzáállást a reszükr?l, próbáltam beszélni err?l a kivételezésr?l velük, de nem lehetett. Nem tudom, mitév? legyek ezek után, hogy viselkedjek velük, hogy egy kicsit észhez kapjanak?

Kedves Uram!

Levelét olvasva azon gondolkoztam, hogy van-e bármi magyarázat erre a viselkedésre. Nem vagyok jogász, de úgy tudom, hogy az örökségb?l való kizárás csak akkor lehetséges, ha valami súlyos, jogilag is értelmezhet? ok van rá. Vajon a “semmib?l” képesek a szül?k ily módon diszkriminálni?

Nem tudom, mit ért az alatt, hogy a viselkedésével szeretné felhívni a problémára a figyelmet. Szerintem a megbeszélés a legjobb módja a hasonló problémák megoldásának. Az mit jelent, hogy nem lehetett velük err?l beszélni? Nem hallgatták meg? Nem ismerték el a probléma létezését? Azt javaslom, hogy ne adja fel, hogy err?l igen is lehet, s?t kell beszélni. És akár nemcsak a szüleivel, hanem a bátyjával is. Hogy ? mit érzékel ebb?l, ? mit gondol a helyzetr?l? Szeretném azt hinni, hogy minden szül?ben él - legalább a csírája - annak a vágya, hogy a gyermekét boldognak lássa. Talán ebbe lehet kapaszkodni, hiszen ebben a helyzetben Ön érezhet?en szenved.

Sok sikert kívánok a beszélgetéshez!

Üdvözlettel,

Kovács Réka