Hirdetés

Kicsit mintha elhidegültem volna t?le

Lassan már egy éve együtt leszünk a barátommal, és abszolút azt mondhatom a kapcsolatunkról, hogy harmonikus. Hasonló az ízlésünk, nem is nagyon volt hangos szó közöttünk, mindent meg tudtunk eddig beszélni. A gondom az, hogy az elmúlt hetekben valami megváltozott bennem, és kicsit azt érzem, mintha elhidegültem volna t?le. Ett?l még szeretem és fontos számomra, ráadásul okot sem adott arra, hogy így érezzek, ahogyan most. Nem tudom hova tenni az érzéseimet, többször el?fordult nálam ez a széls?séges viselkedés, azaz egyszer azt érzem, hogy nem tudok betelni vele, máskor pedig mindent rossznak látok és magamat sem értem. Mivel tudom, hogy nagyon szeret, nem szeretném megbántani, de nem tudom, hogy
beszélnem kéne vele err?l vagy várjak még kicsit, amíg bennem is letisztázódnak a dolgok...


Kedves Dóra,

Amit most átél, az nagyon természetes! Ne haragudjon meg, de olyannyira, hogy sorai olvastán bizony jóles? mosoly terült szét az arcomon. Jóles?, mert annyira szép és megható érzés a lélek ilyen finom rezdüléseir?l hírt kapni. Látni, hogy Önt foglalkoztatja az, ami belül zajlik, figyelemmel kíséri a saját bels? életét, odafigyel annak áramlásaira, változásaira, jelzéseire. Kijelenthetem: ez a legtöbb, amit kiindulásként mint egészséges, és boldogságra törekv? feln?tt emberek megtehetünk saját magunk és kapcsolataink harmóniájáért!

De Ön nyilván a folytatásra (is) kíváncsi, ezért írt.

Nagyon sok fontos önismereti és kapcsolat-kezelési kérdést megpendít levelében, szedjük hát ezeket csokorra, hogy a továbbiakban még hatékonyabban dolgozhasson rajtuk.

Amit a párkapcsolatában megélt érzelmi élményr?l ír levele els? soraiban, egyik legfrissebb szellemi frissülésemet juttatja eszembe, amit Esther Perelnek, a kiváló és karizmatikus kanadai terapeutának köszönhetek. Azt fogalmazza meg az interneten is megtekinthet? el?adásaiban (És "Mating in Captivity" c. remek könyvében) többek között, hogy milyen fontos a párkapcsolatokban a szenvedély, a kölcsönös vonzalom meg?rzéséhez, id?nkénti megújulásához a pár tagjai közötti távolság. A szerelem, a "jó párkapcsolat" ideálja azt sugallja, mintha az intimitás meg?rzéséhez, ápolásához a minél nagyobb közelség, egybeolvadás szakadatlan er?ltetése (!) lenne az (egyetlen?!) megfelel? út. Perel szerint ugyanakkor azt, hogy mi is, ami a másikban engem vonz - mit is jelent ?nélküle lenni - mire vágyom, ha ?utána vágyakozom: csakis akkor tudhatom meg, ha van módom ?t távolabbról szemlélni. Ez a rés adhat teret az erotikának, az egymás (újra-) felfedezésére való törekvésnek, a tulajdonképpen teljesen soha el nem érhet? másik kutatására való kedv felfrissülésének.

Mindebb?l az is következik, hogy a párkapcsolatok élete nem lineárisan zajlik: a közeledés és a távolodás vissza-visszatér? irányultsága természetes módon jellemzi azt. Ezzel azért alapvet?en fontos számot vetnünk, mert a résztvev?k személyiségét?l kb. függetlenül ez bizony így fog történni - annyit tehetünk, hogy tudatosítjuk, és megfigyeljük egyrészt saját magunkat: hol tartunk éppen ezen a spektrumon? Másrészt egy valamennyire folyamatos párbeszédet folytatunk a párunkkal err?l (is), hogy minél jobban egymásra tudjunk hangolódni a folyamatos változásban. Továbbá: a távolságot lehet használni, el?idézni is! Akár egy vitatkozás, véleménykülönbség is felfogható konstruktívan, ebb?l a néz?pontból. Milyen izgalmas, érdekes, hogy a másik másképp gondolkodik egy kicsit!

Azzal az ideállal is érdemes leszámolni, hogy ez mindig magától fog menni/csak az a jó párkapcsolat, ahol magától megy. Ugyanis manapság annyira érzelmi alapúak az elkötelezett párkapcsolatok (vö. "eredetileg" a házasság intézménye, mint gazdasági-öröklési szövetség), és gyakorlatilag minden igényünk kielégülését ebben a szerepviszonyban képzeljük és várjuk el (a párom legyen a kizárólagos szexuális partnerem, érzelmi és egzisztenciális támaszom, legjobb barátom, egyenrangú lakótársam, szül?társam stb.) - hát akkor ennek az összetettségnek a kivitelezéséért bizony tudatosan és energiát nem kímélve meg is kell dolgoznunk.

Kicsit egyszer?bben fogalmazva: ha tényleg "nagyon szereti" Önt a párja, akkor szeretnie "kell" az Ön átmeneti és természetes bizonytalanságait is - de legalábbis érdemes képesnek lennie valahogy konstruktívan, támogatóan viszonyulni Önhöz akkor is, mikor éppen nem a rózsaszín köd lepi be Önöket. Az ugyanis egyre kevésbé képz?dik majd magától! Egyre hasznosabb lesz tudni, hogy az átmeneti mosolyszüneteket hogyan képesek áthidalni, hogyan tudnak hibázni, hogyan tudnak megbocsátani - és hogyan marad valami, ami a legfontosabb, mindeközben mégis sértetlen.

Amellett, hogy fontosnak tartom a bels? élményvilág mélyebb megosztását is a párkapcsolatban, természetesen azt is tudom támogatni, ha szeretne önmagában tisztábban látni, és nem "túlterhelni" a kapcsolatot. E célból érdemes lehet tanácsadó, pszichológus szakemberrel néhány ülésben átbeszélnie a helyzetét.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.