Hirdetés

Kislányom számára szinte csak a nagypapa létezik

Kislányom 1,5 éves. 4 hónapos volt, mikor hazaköltöztünk külföldr?l. Sajnos fčrjemnek a felmondása miatt még 1 hňnapot kint kellett maradnia, addig mi a szüleimnčl laktunk. Édesapám már nyugdějas čs rengeteg id?t töltött/tölt a kicsivel. Ahogy a fčrjem hazajött, lehetett lŕtni, hogy a lányunk teljesen eltŕvolodott t?le, erre szŕmětottunk is, bíztunk benne, hogy id?vel jobb lesz. Sajnos az akkori munkahelye sem könnyětett a helyzeten, korán ment, kés?n jött, volt, hogy nem is találkoztak, mert mire hazaért, a kicsi aludt. Már most jobb munkahelyen van, több a szabadideje, de sajnos a kicsi nem fogadja el még most sem. Nem tud neki puszit adni, tolja el, ha ott vagyok, akkor csak én létezem, nem tudja felvenni, mert üvölt, az esti altatás szňban sem jöhet, de még hajnalban sem fogadja el t?le az innivalňt.
3 hňnapja én elvállaltam egy 4 órás munkát itt, ahol élünk, és csak édesapám tudott addig a kislányunkkal lenni. Úgy veszem észre, hogy teljesen elszokott t?lünk és szinte mondhatom azt, hogy a nagyapján kěvül senki sem létezik. Azt tudni kell, hogy a nagyszülöknél nincsen
szabály, mindent szabad, sěrnia sem szabad a gyereknek, bármit azonnal megkap. Végig ott ül a gyerek "nyakŕn" nagypapa, semmi teret nem hagyva neki. Itthon azért termčszetesen rászólunk és volt, hogy elég csúnyán leordětottam szegény gyereket, de már nem volt türelmem és elvesztettem a fejem! Fizikailag sose bántottam, de félek, hogy a kiabálásommal nagyon mély sebet ejtettem rajta. Már próbálok higgadt maradni, elszámolok 10-ig, a héten eddig nem is volt konfliktus és hisztizni sem szokott, mióta kevesebbet van a nagyapjával.
A kérdésem az lenne: lehetséges, hogy az engedékenység miatt jobban szereti a nagyapját? És esetleg az apakép is sérült benne és ezért viselkedik úgy a férjemmel? Már eléggé kétségbe vagyok esve, hogy nem szeret minket a gyerek, mindig üvölt, ha elhozzuk vagy elmennek t?lünk a nagyszül?k, de mi simán elmehetünk,  úgymond észre sem veszi. Nem tudom, mi lenne a megoldás, pár hétre ha nem találkoznának, nem hiszem, hogy segětene a helyzeten, de érzem, hogy ez ěgy nem mehet tovŕbb! Már nem is szeretek ott lenni a
szüleimnél, mert a kislányunkra rá sem ismerek olyankor. Még engem is eltol, nem fogad el t?lem semmit, csak a papától. Volt olyan eset, hogy nem engedtem meg, hogy a sörösdobozt fogdossa egy családi szalonnasütés közben, hisz nem a gyerek kezébe való, és ugye
jött a hiszti. Próbáltam megnyugtatni a gyermekemet, megértetni vele, hogy veszélyes és nem neki való, mire apám kivette a kezemb?l és beviharzott vele, majd 5 perc můlva nála volt a doboz..... azňta nem igazán szeretem a közös programokat, mert én voltam a hibás, hisz
engedtem a gyereknek, hogy megláthassa a sörösbozt, ami érdekelte és apa szerint az ilyen helyzeteket kell kerülni, hogy ne sěrjon szegényke, mire elmondtam a véleményem, majdnem én voltam a szěvtelen, hogy hagyom sěrni a kicsit. Szóval nem egyszer? és tényleg nem tudom már, hogy mi lenne a jó megoldás. Nagyon jó látni természetesen, hogy ennyire szereti a kislányom a nagyapját, tényleg boldogsággal tölt el, mikor látom, hogy szalad hozzá, de vajon hogy tudnánk ezt a helyzetet normalizálni? Akarjon velünk hazajönni és normálisan együtt eltölteni az id?t, mert ěgy egyszer?en már lehetetlennek látom. Senki nem csinálhat vele semmit, ha köztünk van a Nagypapa.


Kedves Enn!

Úgy érzem, a fent leírt probléma hátterében több fontos kérdés áll. El?ször is a kislánya még nagyon pici. Ebben a korban az, hogy kivel tölt sok id?t, valóban sokat számít a köt?dései szempontjából. Ezzel együtt nem törvényszer?, hogy ilyen fokú kizárólagosság alakuljon ki egy személy felé. A nagyobb problémát abban látom, hogy az édesapjával nem tudnak egyetértésre jutni abban, hogy mik a gyereknevelés alapelvei. Természetes, hogy egy nagyszül? következmények nélkül szeretné kényeztetni az unokáját, mondhatni ez is a dolga. De nem akkor, amikor a szül?vel egyenrangú nevel?i/gondozói státuszban van. F?leg nem úgy, ha ez a nevelési alapelv (ne sírjon a gyerek) nem egyezik az Önök nevelési elvével. Felvetette, hogy talán azért ragaszkodik a nagypapához a gyermek, mert ? mindent megenged. Nem tapasztalom, hogy a gyerekek automatikusan az engedékenyebb nevel?t választják, de ezzel együtt különösen nehéz, hiszen ahhoz ragaszkodik a gyermek, akinek az elveivel Önök nem értenek egyet.

Azt gondolom, elkerülhetetlen, hogy az édesapjával, a gyermek nagypapájával megbeszéljék ezeket. Hamarosan érkezik a kistesó, így a lánya nevelésében a nagypapa továbbra is aktívan részt fog vállalni. Nagyon nem mindegy, hogy milyen elvek alapján van vele, és az sem, hogy ez Önöknek milyen érzés. A gondolatmenet további része tehát nem is a lányával kapcsolatos, hanem az Ön és apukája viszonyáról szól. Érdemes el?re átgondolni, hogy tudja megmondani neki, hogy hosszú távon ez a fokú engedékenység nem lesz a kislány el?nyére. Azt, hogy Önöknek nehéz ez a fokú szoros, kizárólagos kapcsolat. ? a feln?tt ebben a történetben, így az ? belátási hajlandósága, együttm?ködése fogja eldönteni, hogy merre indul el ez a történet. Ezt természetesen meghatározza az Önök viszonya is. Ha nem ér el sikert, érdemes lehet családterapeutát felkeresni, ahol a nagyszül?k is jelen vannak.

Üdvözlettel,

Kovács Réka

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.