Kitalált szerelem

A legjobb barátn?m mostanában furán viselkedik. Kitalált magának egy pasit és hozzá minden köritést (hogyan ismerkedtek meg, mit csinálnak szabadidejükben, érzéseket, gondolatokat, stb.) és a kollegáinknak is mesél ezekröl, kedélyesen elbeszélget, mintha csak valóságos lenne az egész. természetesen én egy szót se szólok err?l senkinek, de amikor t?le megkérdem, hogy mégis miért talál ki ilyeneket és mesél másoknak err?l, ahelyett, hogy tényleg keresne egy srácot, azt mondja, neki nincs szüksége senkire (amit ennyi év barátság után el is hiszek, soha nem kellett neki senki se), és egyszer?bb ezt mondani másoknak, mint hogy bevallja, hogy szingli. Senki nem ítélné el, de nem érdekli és egyre jobban belecsúszik ebbe a "hazugságba". Mit tehetnék? Ez nem normális.

Kedves Timi!

Köszönöm, hogy írt err?l a témáról. Barátn?je problémája nagyon sokaknak okoz gondot. Az emberek – f?leg a n?k – egy része szégyelli egyedülálló voltát, úgy érzi, hogy az emberek ennek alapján ítélik meg. Sok esetben az alacsony önértékelés, önbizalom tovább rontja a helyzetet. Nem a „többiek”, hanem ? maga gondolja azt, hogy az egyedülléte valamilyen bels? hiba következménye, a dologról leginkább ? tehet. Legjobban attól fél, hogy ez a „hiba” kiderülhet. Munkahelyi környezetben a munkatársak szinte nagyítóval figyelik egymást, belelátnak egymás magánéletének titkolt részeibe, elcsípett telefonbeszélgetéseken, leveleken keresztül. Mesélgetnek esti, hétvégi programjaikról, szabadságukról, gyakran megosztják élményeiket. A magányosságot nem lehet elrejteni, hiszen az ilyen beszélgetéseken rendszerint nincs mit megosztani. Kialakulhat egy vélemény ennek alapján az egyedülállóról, mert nem teljesít bizonyos társadalmi elvárásokat, nem házasodik meg, nincs gyereke stb.

Kérdés, hogy barátn?je valóban szingli-e, vagy csak Ön gondolja így. A szingli egy választott életforma: én magam vagyok egy egész, az önmegvalósításhoz, kiteljesedéshez nincs szükségem senkire. Ha mégis kapcsolódok valakihez, az két feln?tt ember találkozása, és nem segít?/segített viszony. Ha szingli vagyok, akkor állapotom inkább érték, büszke vagyok rá, nem szégyellem. El tudok menni egyedül moziba, színházba, bátran utazgatok, sétálok, társaságba járok. Tehát ha ez vállalt életformám, akkor nincs szükségem szépítgetésre, kitalált partnerre, élményekre. Ha mégis fontos számomra, hogy a környezetem számára ne derüljön ki, hogy egyedül vagyok, akkor vágyom a társra, szeretnék megfelelni a környezetem elvárásainak, nem jó egyedül. Ilyenkor az ember életének szinte minden részét áthatja a pártalálás vágya, és nem biztos, hogy szeretnénk, ha ez kiderülne rólunk.

Nem tudom, hogy barátn?je valóban szingli vagy magányos. Segíthet abban, hogy felismerje és fel tudja vállalni az állapotát, hogy ne kelljen folyamatosan védekeznie. Ajánlok egy filmet, amit együtt is megnézhetnének, ez a 9 és ˝ randi c. magyar film Feny? Iván f?szereplésével, nem az irodalmi értéke, hanem a végkicsengése miatt.

üdvözlettel

bárdos kata