Hirdetés

Költözés és babaágy

18 hónapos fiam egyik napról a másikra nem alszik a kiságyban. 2 hete költöztünk új lakásba. A szobáját azonnal felismerte a kis bútorai és játékai miatt. Els? pár nap semmi gond nem volt. Szokásos kis "rituálénk" után ugyan kétszer kimászott az ágyból, átölelt, de vissza is ment és lefeküdt. Azóta azonban bárhol (akár a nappali közepén a sz?nyegen, vagy a kanapén) elalszik, csak a saját ágyában nem. Megpróbáltuk a szoba átrendezését is, de úgy sem. A kiságy mellett alszik napok óta egy mini fotelágyon. (Születése óta külön szobában alszik.) Ez a költözésnek köszönhet? és legyünk türelmesek? Vagy egyszer?en így adja tudtunkra, hogy ? már "nagy fiú" és szerezzünk be neki egy ágyat a rácsos helyett?


Kedves Anyuka!

Kisfia még nagyon pici ahhoz, hogy a kis változások is er?sen hassanak rá, még ha azt nem is feltétlenül nagy sírás vagy viselkedésváltozás árán fejezné is ki. Nagyon kevés id? telt még el a költözés óta, így könnyen el tudom képzelni, hogy ezt a változást fejezi ki így, hogy elutasítja a saját ágyát. Nagyon jó ötlet, hogy az alvást továbbra is a saját szobájához kötik. Ha mással nem jelezte, hogy a rácsos ággyal lenne baja, akkor valószín?leg csak az új helyzetben megjelen? bizonytalanségérzetét fejezi ki így. Ha más miatt is felmerült, hogy egy nagyobb ágy lenne jó már neki, akkor lehet, hogy érdemes lecserélni, hogy az új helyen új ágyban új alvási szokásokat tudjon kialakítani. Tárgyhoz kötve néha könnyebb a változást megélni, vagyis inkább az új szokásokat kialakítani egy új helyen. Nem tudom, hogy változott-e az ? szobája és az Önök közti távolság, vagy hogy könnyebb-e mozogni a fotelágyról, mint a rácsos ágyról. Ha ezekben például nagyobb különbség van, akkor elképzelhet?, hogy a szabadsága, mozgékonysága nagyobb biztonságot ad az új helyzetbne, és id?vel visszaszokik az ágyába. Két hét egyel?re nagyon rövid id?, könnyen lehet, hogy spontán visszaáll a rendszer, hiszen a rituálé, az elalvás és sok más azonnal és viszonylag könnyedén m?ködött az új helyen is. 

Üdvözlettel

Standovár Sára

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.