Van egy 2 éves fiam, aki rágja a körmét. Körülbelül 2 hete a nagymamája vette észre - én azt hittem, csak a szokásos turkálás a szájban, ami fogzás kapcsán szokott lenni. Két kérdésem lenne. Az els?, hogy emögött ennyi id?sen is pszichés ok gyanítható? (Teljesen normális családban élünk). Vagy inkább csak rossz szokás? A másik kérdés természetesen az, hogy mit tehetnék ellene... Köszönöm a választ! Betti
Körömrágás
Kedves Betti!
Valóban, a körömrágás mögött okunk van pszichés okot feltételezni. Azonban ez nem feltétlenül kell, hogy aggodalomra adjon okot. Hiszen gondoljunk csak bele, mindnyájan alkalmazunk feszültségcsökkent? technikákat. Ilyen a viselkedéses megoldásoktól kezdve (mint például az ujjal való dobolás, vagy a káros szenvedélyek) a verbális technikákon át az az összetett bels?, lélektani munka, ami segít a mindennapok feszültségével megküzdeni. Látjuk tehát, hogy még a feln?ttek körében is igen széles a paletta, ami segít az egyensúly megtartásában. Gyerekek esetében azt kell tudni, hogy ?k ebben a korban jórészt cselekvés mentén élik meg az érzéseiket, illetve kétéves korban még a száj ingerlése okoz örömforrást. Így a körömrágásra is érdemes úgy tekinteni, mint életkorilag megfelel? feszültségszabályozási megoldásra. Azt érdemes lehet átgondolni, hogy történt-e valami mostanában a kisfiú életében, ami fokozott feszültséglevezetésre sarkallná. Illetve milyen stratégiái voltak korábban, azt cserélte-e le, vagy most alakította-e ki ezt a megoldást.
Nagyon sok id? a fejl?dés során elérni, hogy a bennünk keletkez? feszültséget felt?nés nélkül, bels? lélektani munkával semlegesítsük, küzdjünk meg vele. Valljuk be, a legtöbb feln?ttnek sem megy ez zökken?mentesen. Egy kétévest?l pedig nem is várhatjuk. Épp ezért én nem csinálnék semmi különöset, konkrétan magával a körömrágással. Lehet meséket mesélni neki, ami a vélt feszültségforrásról szólnak, de ahhoz további információkra lenne szükség, hogy a feszültségforrást lehessen azonosítani. Támpont lehet annak megfigyelése, hogy milyen helyzetekben jelenik meg ez a viselkedés. Ha nincs más tünet, és a körömrágás nem zavarja a mindennapokat, nem szükséges szakemberhez fordulni.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
