A következ? dolog történt egy hete: a 4 éves kisfiammal vendégségben voltunk a barátn?mnél. Az ? fia 7 éves lesz áprilisban. Mikor indultunk haza és készül?dtünk, a fiam teljesen természetesen elmesélte, hogy mit játszottak a másik kisfiúval. A játék neve "kukib?r" (fütyib?r). Azt kellett csinálni, hogy mind a ketten el?vették a nemiszerv?ket, felhúzták a b?rt és össze kellett érínteni. A játék kitalálója a nagyobb gyermek volt. Mivel az én fiam eddig még nem játszott ilyet, és nem tudta, hogy ez nem egy játék és hogy rossz, megtette. Az anyuka nekiesett a fiának, én nyugtattam, hogy ezt nem így kell, ne el?ttünk, ne ilyen hangnemben. Én otthon elbeszélgettem az enyémmel, megértette a mondottakat. De még több nap elteltével is felhozta, s?t még szemléltette is a történteket, és azt kérdezte, hogy Gerg? (nevezzük így) mikor érti meg, hogy ezt nem szabad? Gerg? apukája szerint nem kell ennek az ügynek ekkora feneket keríteni. Még azután se, hogy kiderült, ez az óvodában is már nemegyszer megtörtént, de csak most szóltak az óvón?k. Anyuka teljesen kétségbe van esve, de neki nem nagyon mond semmit a gyerek, pl.: honnan vette ezt a játékot? Hol látott ilyet? Kérdéseim: Mit tanácsolhatnék a másik oldalnak? Hogyan beszéljenek? Mit mondjanak? Mi a teend?? Az én fiamra a kés?bbiekben lehet ez negatív hatással?
"Kukijáték"
Kedves Andrea!
A szakma pszichoszexuális fejl?désnek hívja azt a folyamatot, amikor a gyermek megismerkedik testének, lelkének azon aspektusaival, melyek kés?bb a feln?tt szexualitás alapját jelentik. Ez egy folyamat, aminek minden életkorban, már a csecsem?kortól kezdve megvannak a maga feladatai. Óvodáskorban lesznek ennek látványos jelei, amikor a gyermek a feln?tt szexualitás alapjait kicsiben éli meg. Ilyenkor a nemi szervek fokozottan érdekesek, a velük való játék gyakori. Fontos, hogy a környezet ezekre a játékokra hogy reagál. A teljes tiltás, a heves reakciók pont ugyanolyan széls?ségek, mint a “ne csináljunk nagy ügyet bel?le” típusú megoldások. A szül?k, környezet reakciójával kapcsolatban nagyjából az az alapelv, amit feln?ttként is gondolunk, hogy jó üzenet a szexualitással kapcsolatban. Egy jó dolog, ami sok öröm forrása, ha megfelel?en élünk vele. Azonban nem élhet? meg minden helyzetben, és minden formában, illetve bárkivel. El lehet mondani a fiúknak, hogy felfedeztek egy új dolgot, ami t?nhet jó mókának, lehet élvezetes, de nem való az óvodába, nyilvános helyre. Egy hétéves gyereknek pedig azt is meg kell értenie, hogy egy kicsi nem tud felel?sségteljesen beleegyezni helyzetekbe, így kisebbekkel nem játszunk ilyet, még ha úgy t?nik, hogy benne is van a játékban. Természetes, hogy a fia többször felemlegeti a történteket, hiszen a környezet is hevesen reagált. Azt gondolom, ha a fentieket megbeszélik vele, de nem lesznek a történtek a mindennapok részei, id?vel csitulni fog az eseményekkel kapcsolatos érdekl?dése.
Az ilyen helyzetek - ha a környezet megfelel?en reagál - nem szabadna, hogy problémát okozzanak.
Üdvözlettel,
Kovács Réka
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
