Hirdetés

A lányom azt kérte, álljak mellé, és hagyjam, hogy boldog legyen

A lányom 2000-ben született, kiskorában is a fiúkhoz, férfiakhoz vonzódott, velük mindig jobban kijött mint a lányokkal, de van lány barátn?je is, akivel nagyon jóban van. Mindig is az id?sebb fiúkkal jött ki jól. Mindenki azt mondja, hogy korához képest nagyon érett, komoly dolgokról lehet vele beszélni. Mindig is akaratos volt, ment a saját feje után. 13 évesen megismert egy nála 9 évvel id?sebb fiút, akibe kés?bb szerelmes lett. Én ezt nagyon elleneztem a korkülönbség miatt. Ezért nem mondta el, hogy ?k együtt jártak, és 15 évesen lefeküdt a fiúval. A fiú kiment Angliába dolgozni, most is kinn dolgozik, de tartják a kapcsolatot. Mi eddig nem tudtunk semmit err?l, annyit csak, hogy haverok, néha volt egy-egy megjegyzése a lányomnak, de amikor rákérdeztem, mindig kimagyarázta. Már azt képzeltem, hogy csak az én fantáziám dolgozik. De sajnos nem, tényleg még mindig szereti, és nagyon köt?dik hozzá, a lányom nyáron ki akar menni hozzá Angliába, és tartani akarják a kapcsolatot, és ha végez az iskolával, akkor ? is kiköltözne. Nem tudom, mit tegyünk, engedjük és álljunk mellé, vagy tiltsam el. De eddig sem értem vele semmit, ha tiltottam, csakazértis megtette. Félek, hogy elveszítem a lányom, és úgy is elmegy, ha nem engedem. A férjem teljesen ki van akadva, ?rjöng. ? hallani sem akar az egészr?l. Sokat beszélgettem err?l a lányommal, ? azt kérte, álljak mellé, és hagyjam, hogy boldog legyen.


Kedves Aggódó Anya!

A nagylányuk idén betölti a 18. életévét - hivatalosan nagykorú lesz, jogilag önálló feln?tt ember. El?ször ezt tartom fontosnak kimondani, ezután jöhet a családi m?ködésük mélyebb elemzése, megértése; lehet?leg az egyéni mozgatórugók feltárása és elfogadása; végül a döntéshozás, és megegyezés mindenféle lényeges kérdésekben. Ez a szép feladat vár Önökre!

Most Önöket hideg zuhanyként érte a sok minden, amit megtudtak a múlt történéseir?l és a jelen helyzet elemeir?l. De adjanak maguknak és a lányuknak is egy kis id?t, hogy megemésszék az immár közössé lett információ-halmazt, és annak birtokában lépjenek tovább. Hogy mi minden tartozhat ebbe az "információ-halmazba"? Egyrészt ennek a tényleg nagyon korán indult, de hosszú évek óta tartósnak bizonyult, szárba szökkent és meger?södött, párkapcsolattá érett szerelemnek a történései. Másrészt mennyi minden, ami emögött van! Az Önök kislányának felnövekedése, érzelmi leválása a szüleir?l, az Önök közötti bizalom m?ködése - azaz, hogy milyen kapcsolatban voltak eddig a kiskamasz, majd serdül? lányukkal, hogyan képzelik el a saját szül?i szerepüket fiatal feln?tt gyermekük mellett, milyen elvárásokat támasztanak egymással szemben, és milyen illúziókkal kell leszámolniuk (pl. hogy a lányuk olyan ütemben, módon és eredménnyel válik feln?tté, ahogy azt Önök elképzelték/jónak tartják).

Ha egy kicsit er?teljesebben piszkálom meg a múltat: mégis hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen komoly érzelmi köt?désr?l egy "egyszer?" ellenzés alapján gyakorlatilag Önök szül?ként nem vettek tudomást?! Úgy képzelem, hogy nagyon romboló hatással lehetett a szül?-gyerek kapcsolatukban ez a tiltás, ez a titok. Sok mindennel így egyedül, illetve csak a fiúra támaszkodva küzdhetett meg a lányuk: az érzelmi elkötelez?dés dilemmáival, a szexualitás kérdéseivel. Jobb híján a "kikérdezésekre" kimagyarázással reagált. Hovatovább felmerül a kérdés, hogy vajon honnan, mi el?l érdemes ilyen "rövid úton" elslisszolni a családból, és feln?tt életet élni?

Tényleg... mi is a baj ezzel a fiúval?! Olyanokra kényszeríti netán (ez a kapcsolat) a lányukat, ami veszélyes az ? testi-lelki-szellemi fejl?désére nézve? Mert a leveléb?l csak az egymás melletti kitartás, a távolsággal és a változó élethelyzetek kihívásaival is bátran szembenéz? kölcsönös köt?dés jelei olvashatók ki. Ezt értéknek is tekinthetnénk! És mi a baj a lányukkal? Aki talpraesett, könnyen alakít ki kapcsolatokat, komoly dolgokról tud beszélgetni, jó az önérvényesít? képessége, és nyitott a világra?

Végül, kiélezném az utolsó sorait is. Akkor (nagyobb eséllyel) veszítik el a lányukat (érzelmileg, kapcsolatilag), ha a valódi megértésre és elfogadásra való törekvés nélkül tiltják ett?l a fiútól. Ellenben pusztán attól nem, ha ? akár rövidebb-hosszabb id?re Angliába költözik.

Nagy az Ön feladata: hiszen Ön az, aki nyitottságot mutat a közös feldolgozásra, megegyezésre. Ön lehet képes a férjét is rávezetni arra, hogy a lányukat próbálja megérteni, és elfogadni, hogy már nem egy kisgyermek, akit direkt szül?i akarattal lehet irányítani (bár önmagában ez semmilyen életkorban sem üdvös). Arra bátorítom Önöket, hogy a pártokra szakadás helyett tekintsék inkább közös ügynek a helyzet megértését, megoldását - hiszen mindannyiuknak lehet ebben konstruktív szerepe.

Üdvözlettel

Benczné Simon Sarolta

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.