Hirdetés

Lányom szerint "minden olyan unalmas"

Az a gondom, hogy van egy nem egészen 12 éves kamasz lányom, akinek az érdekl?dését egyszer?en semmivel nem lehet megragadni. Kiskora óta próbálkoztunk nála: szakköröket javasoltunk, hogy próbálja ki (tánc, sport, stb.), de nem er?ltettük, meséltünk érdekességeket a világ dolgairól, de igazából kevés érdekl?déssel viszonozta. Hoztunk ki a könyvtárból ismeretterjeszt? könyveket több témában, de érdektelen volt minden számára. Nehezen próbál ki új dolgokat: mindenre van magyarázata, hogy miért nem, és mondja is, hogy minden olyan unalmas. Régebben kreatívkodott, de már ahhoz sincs kedve. Egyedül úszni jár, szereti, de nem érzem, hogy annyira fontos neki. Az iskola nem érdekli, jó tanuló, de talán ez az els? év, hogy már év elején is utálja az egészet. Pedig jó tanuló (eddig...), de most év elején már hármasokat gy?jtöget, és nagyon ki van bukva, hogy mennyi mindent kérnek t?le a suliban és utálja az egészet. Megértem, mert nem biztos, hogy túl érdekesen oktatnak. Otthon hiába próbálunk érdekesen mesélni az iskolában hallott dolgokról, nem kötik le. Másrészt nincs kötelességtudata, se kitartása céljai, dolgok iránt.
Ez a két dolog: a motiválatlanság és az, hogy a dolgokért tenni kell, nincs meg benne, ez aggaszt minket. Egyébként a család életében nincs olyan dolog, ami ?t megviselhetné. Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehetne ?t kimozdítani?
Köszönöm el?re is a választ.


Kedves Édesanya!

A legjobban az érdekel, vajon mit ért az alatt, hogy "a család életében nincs olyan dolog, ami ?t megviselhetné"?! Én els?sorban arra biztatnám, hogy ennek próbáljon, próbáljanak utánajárni. Annyi minden lehet ugyanis, ami a saját családja m?ködésében zavarhatja, de legalábbis elgondolkoztathatja a 12 éves kamaszt! Ez még az a kor, amikor még elég fontos a család, a családi kapcsolatok, a szül?khöz, testvérekhez f?z?d? érzelmi kötelék milyensége meghatározó - de már nincs meg a gyermekkor közlékenysége, amivel az ?t foglalkoztató kérdéseket, dilemmákat nyílttá tehetné. Vihar el?tti csend ez a kiskamasz-kor, a feln?tteket idegbajba kerget? elzárkózásé, unatkozásé, lustaságé, motiválatlanságé, céltalanságé. A gyermeki "csodavilág" békéje és bizakodó der?je már odalett, de még a kamaszkori, önfelfedez?, világmegismer?, kritikus és hegyeket megmozgatni képes t?z nem lángolt fel.

Ebben az állapotban tengeti napjait az unalmas, de teljesítményt követel? iskolában, frontális, tények elsajátításán alapuló oktatási keretek között - amir?l a szülei is meger?sítik: nem érdekes. Mindenki "mesél" neki valamit - de ? már kin?tt a mesevilágból! Mit tesznek ?vele, körülötte? Mi történik? Kik az ? példaképei? Mi mindent és mi mindenért tesznek a szülei, rokonai, ismer?sei? Milyen célokat, értékeket tartanak fontosnak, milyen sikereket ünnepeltek, milyen kudarcokat és hogyan könyveltek el? Mennyire motiváltak, mit élnek meg kedvelt tevékenységeik közben? Mit csinál együtt a család? Vannak-e barátai? Mennyire érthet? számára, hogy mik lennének a kötelességei - mennyire neki való, a személyéhez és életkorához mért kötelességeket mérnek rá?

Rengeteg hiányt fogalmaz meg levelében - nagyon érdekes lenne, hogy mi az, ami "van". Amire lehet építeni! (Kapcsolatok, érdekl?dés stb.) Ezt a fontos átkeretezést akár gyermekpszichológussal folytatott személyes konzultáció is segítheti - Önnek, Önöknek, tehát a gyermek szüleinek. A szakember aztán segíthet azt is eldönteni, hogy szükséges-e a lányuknak találkozni vele, vagy milyen más beavatkozást ajánl, tart szükségesnek.

Üdvözlettel

Simon Sarolta

Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL

Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.

Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.

Feliratkozás

Kérje a MIPSZI hírlevelét

Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.