Lassan 22 éves férfi leszek és nem tudok élni. Fél éve munkanélküli vagyok, még nem dolgoztam normálisan. Jártam egy pár helyen, de azok nem jöttek be, vágóhíd, gyár - ezeket egy nap után otthagytam. Utána van amikor állásinterjúra hívnak be, de nem megyek el, mert inamba száll a bátorság és nem tudom, hogy ott mit kell mondani, ha például arról kérdeznének, hogy meséljek magamról. El?z? nap úgy vagyok vele, hogy jó, fel fognak venni, lesz végre munkám, de reggel meg rámtör a lustaság vagy az "á, minek" és inkább nem megyek és alszom, utána meg b?ntudatom van, mert alkalmazhattak volna. Máskor a f?nökséget látom meg és inkább visszafordulok, nem szeretem az arrogáns embereket. Vannak rossz
tapasztalataim, dolgoztam már diákmunkát és ott piszkáltak, ha elrontottam valamit, és máshol is, bénázok dolgokban és nem kérdezek, mert nem akarok tudatlannak t?nni. Bár tudom, hogy aki ezért bántja a másikat, annak önértekelési zavara van, önbizalomhiányos. Elmenni munkásszállóra? Attól azért félek, mert sok az agresszív, kiabálós ember és van, ahol közös zuhanyzó van.
Szeretnék tanulni is, ami érdekel és szeretném is, mert eddig olyanokat tanultam, amikhez semmi közöm, el se végeztem egy 2 éves képzést, mert úgy voltam vele akkoriban, hogy "kit érdekel?", ki is akartam tolni a tanárokkal, azzal, hogy nem vizsgázok le, kenyszerb?l jártam oda be és csak úgy ott voltam, nem tanultam, legalább volt jogviszonyom. De rájöttem, hogy magammal toltam ki, mert jól festett volna az öneletrajzban is az érettségi mellé. Nyelvvizsgát is akarok, de nem tudom, hogyan készüljek rá.
Nincsenek barátaim, akik támogatnának érzelmileg. Újra is kéne érettségizni. F?iskola se lenne rossz majd, csak nem tudom, milyen szak érdekelne. A jogosítványt is elkezdtem, az elméleti része megvan, de a gyakorlatba nem merek belevágni, mert félek az oktatótól. Szóval fejben megvan minden, mit hogyan kéne, szeretnék én sok mindent, csak a gyakorlatba nem tudom átültetni.
Apám egy agresszív ember, és lehet, hogy ezért félek a nagyhangú emberekt?l és a leszólástól. Eléggé iranyításmániás, szeretett f?nökösködni és nem t?rte, ha ellene beszélnek, piás volt. Ez a félelem nem olyan er?s szorongás, inkább csak tartok ezekt?l a helyzetekt?l és "nehogy már megmondják nekem". Anyám kiskoromban mindig kiszolgált, mostanában is azt akarja, de nem hagyom, hogy így viselkedjen velem, mert jó lenne önállónak lenni.
Nem tudom, hogy aki 22 évesen már 2 nyelvet beszél, diplomás, saját lakása van, autója, hogyan csinálja, nekem ez idegen még. Ha ott lehetne dolgoznom, ahol nincsen ilyen f?nök-beosztott, furkálódó munkatársak, állásinterjú, akkor már nem itt lennék - nem bírom, ha alá vagyok rendelve. Ezt hogyan lehetne leküzdeni, kezelni?
Lassan 22 éves férfi leszek és nem tudok élni
Kedves Fiatalember!
Nagy hiányérzetem támadt a levele olvastán: mi az, ami érdekli Önt? Mi az, amit szívesen csinál, amiben sikerélménye van, amely tevékenység örömet okoz Önnek? A megfelel? pályaválasztáshoz elengedhetetlen els? lépés volna ezeket számba vennie, feltérképeznie, felfedeznie! Szóval: nagyon be van most szorulva a "nem megy"-ek, az akadályok, a rémképek falai mögé. Arra biztatom, engedje meg magának, hogy leveg?höz jusson, és a vonzások mentén induljon el, ne a taszítások, akadályok ellenében próbálja magát el?reküzdeni. (Hiszen úgy t?nik, édesanyjára egyel?re támaszkodhat, nem az azonnali megélhetése a tét). Mi felé menne, indulna szívesen? Milyen hobbijai vannak - sport, barkácsolás, képz?m?vészet, természetjárás, állatokkal való foglalkozás, bármi? Érdemes megfogalmaznia, milyen közegben érezné jól magát, tudna jól teljesíteni? Ez alapján is kereshet munkaköröket. (Pl. ahol kevésbé jellemz? a munkahelyi hierarchia...?).
Másik hasznos néz?pont, hogy kiket lát maga körül, akik példaképként szolgálhatnak - akik elégedettek a pályájukkal, akik szívesen végzik a munkájukat, akik társas, és/vagy anyagi elismerésben részesülnek tevékenységükért? Minél közelebbi ismer?st talál, annál jobb - meg lehet kérdezni, ? hogyan csinálta? Milyen segítségeket aknázott ki, hogyan küzdött meg a nehézségekkel? Mi lendítette át azokon?
Pályaválasztási tanácsadás, illetve munkavállalási tréning is segíthetne Önnek abban, hogy apró, megvalósítható, belátható lépésekre bontsa a terveit, és a folyamat során szerzett sikerélmények továbblendítsék. Illetve, hasznos ismereteket szerezhet az önéletrajz-összeállításról, az állásinterjús helyzetek sikeres teljesítésének titkairól. Szorongásait pedig a gyakorlat, a minél több helyzetben szerzett tapasztalat oldhatja majd. Jó szívvel ajánlom csemegézésre, támpontkeresésre az alábbi weboldalt is: http://palyavalasztas.fpsz.hu/palyavalasztasi-tanacsadas/
Végül: nem szégyen épphogy a serdül?kor végén még utat keresni, tájékozódni! Ma különösen nehéz megtalálni helyünket, utunkat a világban, ezért ne kárhoztassa, ne érezze lemaradva magát.
Üdvözlettel
Benczné Simon Sarolta
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
